A Hajnóczy utcát a Jósika utca és a Londoni körút közötti szakaszon korszerűsíthetik, ahol korszerű csapadékvíz-hasznosító rendszert is telepít a KÉSZ Csoport.
Nemrég adta át a KÉSZ Csoport a Hajnóczy utcában álló Tilia irodaházat, most pedig az utca megszépítésében is szerepet kap: a KÉSZ Csoport, a közvetlenül Brüsszelből érkező Cool LIFE-program és a helyi önkormányzat finanszírozza ugyanis a belvárosi utca megújítását.
Jelenleg is zajlik a Gogol utca teljes felújítása, ahol csapadékvíz gyűjtésére alkalmas technológiát is bevetnek. Ezek az elemek, amelyek sokat tehetnek a fenntarthatóbb üzemeltetésért és az élő növényzetért a Hajnóczy utcai felújításnak is részei lesznek. Idén a Hajnóczy utca felújításának egyharmadával végeznek majd, a fennmaradó részek rekonstrukciója a tervek szerint 2029-re készülhet el.
„A Jósika utca és a Londoni körút közötti szakasz felújításának előkészítése 37 japánakác kivágásával hétfőn fog megkezdődni, amelyek helyébe 45 virágos kőrist és 2 hársfát ültetnek” – idézi Szeged hivatalos oldala Binszki József várospolitikai alpolgármestert.
A mintegy 300 millió forintos beruházás során
Az átalakítás célja egy zöldebb, élhetőbb, a történelmi környezethez illeszkedő városi tér kialakítása – írja a KÉSZ Csoport közösségi oldalán, hozzátéve azt is:
„Az Oroszlán utca megújítása meghatározó projektünk volt a közelmúltban, ahogyan a Hajnóczy utcában megvalósult TILIA irodaház is a környék fejlődését szolgálja. Most mindez egy új fejlesztéssel kapcsolódik össze, tovább formálva Szeged belvárosának egyik jól ismert részét.”
Feltételes közbeszerzést indított a Nemzeti Koncessziós Iroda az M86–M87 gyorsforgalmi utak fejlesztésére és üzemeltetésére.
Nagyegyháza és Óbarok térségében az autósok már az új híd alatt közlekedhetnek.