A nagyszabású campusfejlesztés következő lépése három új és két felújítandó épületet és jelentős, több mint tízezer négyzetméternyi külső terület átalakítását foglalja magában.
Megjelent az ajánlati felhívás a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) campusberuházása következő részéhez kapcsolódó kivitelezési és bontási feladatokra. Utoljára a Média- és Műteremház kivitelezéséről adhattunk hírt, most az ún. Kreatív Innovációs Tudáspark több mint 18 ezer négyzetméternyi épületrészen fejlődik tovább a közbeszerzési eljárás lezárulta után.
A TED-en elérhető felhívás szerint a fejlesztés ezen része hat lépésben történik majd meg:
A Zugligetben található campus területén új parkolóhelyeket is létesítenek, azonban a gépkocsiforgalom alárendelt szerepet játszik az épületek és a szabadtéri funkciók közötti gyalogos forgalommal szemben.
Az ajánlatok vagy részvételi kérelmek benyújtásának határideje 2017. augusztus 9.
Egymillió forintos négyzetméterár körül tudják tartani a lakások árát Debrecen új fejlesztésében.
A végéhez közeledik Balatonfüreden a személyhajó kikötő megközelítését szolgáló bejáró móló és vitorlás kikötő átfogó felújítása. A modernizáció során a STRABAG szakemberei egy hazánkban még újdonságnak számító amerikai partfalépítési technológiát is alkalmaztak a Balaton medrében, ezenkívül megerősítették és kiszélesítették a mólót, megújultak a közművek, valamint a vitorlás kishajó kikötő.