2024.10.11, Péntek

Majdnem tíz kilométeren készültek el az új négysávos szakaszok a 21-es főúton Heves megye nyugati és Nógrád megye keleti részén, összesen 13,5 milliárd forintból. A 85 százalékban európai uniós forrásból megvalósult beruházást csütörtökön adták át.

    Heves megyében a Lőrinci-Zagyvaszántó-Apc szakaszon 5,3, Nógrádban Jobbágyi és Szurdokpüspöki között 4,5 kilométeren épült meg az új út.
    
Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, a hevesi térség országgyűlési képviselője a főút szurdokpüspöki csomópontjánál tartott átadási ünnepségen hangsúlyozta: Magyarország egyik leghátrányosabb helyzetű térségében készült el a beruházás, ezért fontos, hogy gyorsabban elérhetővé váltak a Hatvan környéki üzemek, és a fejlesztéssel multinacionális cégek is nagyobb eséllyel telepednek ide.

A kormány célul tűzte ki, hogy minden megyei jogú város kétszer két sávos úttal kapcsolódjon közvetlenül vagy autópályán keresztül az ország közlekedési vérkeringésébe - emlékeztetett az államtitkár. Szavaiból kitűnt, hogy a következő két-három évben a még hiányzó részeken is ugyanilyen út épül.
 
   Becsó Zsolt (Fidesz), a nógrádi térség országgyűlési képviselője emlékeztetett, hogy a 21-es főút négysávosítási programja 1999-ig nyúlik vissza, az első szakasz építése 2001-ben kezdődött.
    A képviselő elmondta: azóta 27 kilométeren készült el a négysávosítás Salgótarján és Hatvan között, és még 26 kilométer hiányzik.
 
   Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. kommunikációs igazgatója az ünnepségen arról számolt be, hogy a fejlesztéssel 15 perccel rövidült a menetidő Salgótarján és az M3-as autópálya között.

Szurdokpüspöki, 2015. szeptember 10. Becsó Zsolt, a kelet-nógrádi térség fideszes országgyűlési képviselője, Szabó Zsolt, a hevesi térség fideszes országgyűlési képviselője, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára, Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója és Hegyi Zoltán, a Swietelsky Magyarország Kft. ügyvezetője (b-j) a 21. sz. főút felújított szakaszainak átadási ünnepségén Szurdokpüspöki közelében 2015. szeptember 10-én. MTI Fotó: Komka Péter

Galéria