A Csíksomlyó-Mariazell zarándokút egyik központjává válik Zalaegerszeg egy átfogó vallásturisztikai fejlesztéssel.
A ZÁÉV Építőipari Zrt. kivitelezi az átfogó zalaegerszegi egyházi fejlesztés első projektjét. A Közbeszerzési Hatóság által közzétett hirdetményből kiderül, a nettó 233 millió forintos fejlesztés által a botfai Erdődy-Hűvös-kastély zarándokszállásként születik újjá.
A projekt a zalaegerszegi zarándokközpont kialakításának része, mely Mindszenty József bíboros előtt tiszteleg, aki még plébánosként 25 éven át szolgált a városban. A tervek szertint a vallásturisztikai fejlesztés által a Csíksomlyótól Mariazellig tartó Mária-zarándokútnak is fontos állomása, egyik regionális központjává válik Zalaegerszeg.
A kormány által 5,7 milliárd forintos forrással támogatott program elemei:
A beruházás által érintett kastély a Zalaegerszeg külső városrészének, egyben turisztikai és vallásos zarándokhelyének számító Botfa legfontosabb nevezetessége. A most megjelent hirdetményből kiderül, az Erdődy-Hűvös-kastély barokk stílusú műemlék, mely kisebb mértékben a különböző korokban átépítésre került, tetőszerkezetét a 90-es években felújították.
A nyertesnek többek közt az alábbiakat kell végrehajtania:
Nyilvános, többfordulós pályázatot írt ki Gönyű Község Önkormányzata a tulajdonában álló belterületi ingatlan értékesítésére és egy 14 lakásos társasház megvalósítására. A projekt különlegessége, hogy a fejlesztés a meglévő tervdokumentáció alapján valósulhat meg, az elkészült épület pedig helyi védettséget kap.
Milyen lesz a jövő kórháza, és hogyan lehet megújítani az örökölt egészségügyi infrastruktúrát? Ezekre a kérdésekre keresik a választ hazai és nemzetközi szakemberek a Trust Your Architect! következő eseményén, ahol a kórházépítés aktuális kihívásai és a 21. századi gyógyító környezet alapelvei kerülnek fókuszba.