Az új bérlakások jelentős mértékben javíthatják a budapesti VII. kerület lakhatási lehetőségeit.
Az EVIN Erzsébetvárosi Ingatlangazdálkodási Nonprofit Zrt. az uniós közbeszerzési közlönyben közzétett egy 80 lakásos önkormányzati bérház generálkivitelezéséről szóló ajánlati felhívást a Verseny utcában.
Az Erzsébetváros újság információi szerint a hatmilliárd forint értékű kivitelezés az önkormányzat rendszerváltozás utáni történetének legnagyobb beruházása.
A feladat egy 80 lakást és egy közösségi rendezvények megtartására szolgáló helyiséget magába foglaló, pinceszint + földszint + 6 emeletes lakóépület teljes körű kivitelezése. A fejlesztés célja egy korszerű, többfunkciós lakókörnyezet kialakítása, amely nemcsak lakhatási, hanem közösségi igényeket is kiszolgál.
A beruházás két épületrészből áll: az „A” jelű szárnyban kap helyet a közösségi tér, míg a „B” jelű épületrész kizárólag lakásokat foglal magában. A két tömb között egy pihenőkertet alakítanak ki, amely több szinten telepített növényállománnyal és közösségi térrel szolgálja a lakók mindennapjait.
A pinceszinten nyitott mélygarázs létesül, ahol az egyes lakásokhoz tartozó parkolóhelyek mellett közparkolók is helyet kapnak. A tervek szerint öt elektromos gyorstöltő állomást telepítenek, valamint két akadálymentes parkolóhelyet is kialakítanak.
Az épület homlokzata részben hőszigetelő vakolattal, részben szálcement burkolattal készül, megfelelve a „közel nulla energiaigényű épület” követelményeinek. A lakók kényelmét két, egyenként 1.000 kilogramm teherbírású, 13 fő szállítására alkalmas személyfelvonó biztosítja.
A közbeszerzési információk szerint a projekt keretében az új épület három meglévő házhoz zártsorúan csatlakozik, teljes nettó alapterülete meghaladja a 7.500 négyzetmétert.
A kivitelezés során kiemelt feladat a mélyépítés: rezgésmentes technológiával készül a munkagödör határolása, valamint jelentős volumenű talajszilárdítás és alapmegerősítés valósul meg. A pinceszint az átlagos talajvízszint alatt több mint 3,6 méterrel helyezkedik el, ezért vízzáró vasbeton szerkezetek alkalmazása szükséges a tartósság és biztonság érdekében.
Az épület tartószerkezete monolit vasbeton rendszerű, amely több mint 6.300 köbméter vasbeton felhasználásával készül el – olvasható az értesítőben.
A kivitelezés során a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően nyolc különálló tűzszakaszt alakítanak ki, mind építészeti, mind gépészeti és villamossági szempontból.
Az ajánlatok benyújtásának határideje 2026. május 21.
Hosszú éveken át kitartóan dolgozott azon a Bayer Construct cégcsoport, hogy mára a teljes építőipari értékláncot lefedve, innovatív megoldásokkal és gyors kivitelezéssel kínáljon kedvező árú lakásokat. A sikerekhez ugyanakkor az ingatlanfejlesztés józan szemlélete is kell, amit Balla Ákossal, a Bayer Property értékesítési vezetőjével beszélgetve értettünk meg.
Jó választ ad Józsefváros az egyre terebélyesedő lakhatási válságra azzal a két fejlesztéssel, amelyek hatására a József út 39. és 48. számok alatt egy-egy új hostelt vehet birtokba a nagyközönség 2028. harmadik negyedévében. Ám hiába a közérdek, a főváros és a kerület érdeke, a beruházóknak sokszor rendkívül rögös utat kell bejárniuk, hogy egy-egy a környezetbe illő, az épített örökséget is fejlesztő ingatlan használatba vételéig eljussanak. Nagy Csabát a JZSF 48 Property Kft. és a JZSF 39 Ingatlanfejlesztő Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.