Egy fotóriport és a projektvezető segítségével néztünk szét az Újlipótvárosban épülő Westend Házban.
Közel jár a befejezéshez az ÉPKAR Zrt. a Budapest 13. kerületében épülő társasházzal. A magasépítő cég a Csanády utcában, a WestEnd City Center szomszédságában egy foghíjtelekre épít 50 lakásos társasházat. Az építkezés állásáról Vadlicsek Viktor projektvezető számolt be lapunknak.
Az újlipótvárosi 11 emeletes ingatlanban az egyszobástól a penthouse-ig terjed majd a lakások mérete, terasszal, tárolóval és garázzsal kiegészítve. „A projektben a közelmúltban lezárult a hideg- és melegburkolatok elkészítése, a konyhabútorok szerelése, továbbá elkészült az első emeleti tetőkert” – összegzett Vadlicsek Viktor. Utóbbi az első emelet meghosszabbításaként jön létre, az első emeleti lakásokból lesz elérhető.
Az épület mögött a Kresz Géza köz felújítása is elkészült. Ennek a zsákutcának az lesz a jelentősége, hogy a leendő lakástulajdonosok itt közelítik majd meg a mélygarázst és a teremgarázst. A társasház két parkolószintjén összesen 52 parkolóhely jött létre. Az utcai front földszintjén, valamint az első emeleten üzlethelyiségek és iroda céljára alkalmas ingatlanok is lesznek.
A lakásokhoz kiépülő gépészet terén is már 95 százalékos készültségnél tart az Épkar. A hőszabályozáshoz mennyezeti fűtés-hűtés és padlófűtés került kialakításra. A fűtés-hűtés szabályozása helyiségenként történik páraérzékelős termosztátok jelzései alapján. A homlokzati nyílászárók mindegyike motoros redőnnyel lett ellátva. „A mennyezetbe a szerkezetépítés során épültek be a fűtő és hűtő panelek, tehát nagyon körültekintő tervezésre volt szükség az ütközések elkerülésére” – hangsúlyozta a projektvezető.
A projekt befejezése ősz eléjére várható. Jelenleg a terem- és mélygarázs műgyantázása, a parkolóhelyek felfestése, az elektromos trafók bekötése zajlik, a lakásokban a készre festés folyik.
Az ingatlanfejlesztés beruházója Csanády Ingatlan Kft., a lakásokról további részleteket a társasház honlapján lehet elérni.























Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.