A strand megvalósíthatóságának megállapítása után elkészülhetnek a kialakítására vonatkozó részletes tervek.
Budapest III. kerületének önkormányzat képviselő-testülete döntést hozott arról, hogy megvizsgáltatják egy római-parti szabadstrand kijelölésének és megvalósításának lehetőségét.
Ha a vizsgálatok után a megvalósíthatóságnak nincs akadálya, akkor a strand kialakításának részletes tervei is elkészülhetnek – derül ki az önkormányzat közleményéből. Bús Balázs, a kerület polgármesterének kezdeményezésére több döntés született a népszerű partszakasz hasznosítása és védelme érdekében.
A bárki számára hozzáférhető vízi sportolás támogatására az Óbudai Sport és Szabadidő Kft. a már meglévő túra-, futó- és kerékpáros események mellett ezentúl rendszeres vízitúrázási lehetőséget is szervez majd a Római-partról indulva a Lupa-szigetre.
A kerületi önkormányzat lépéseket tesz a Római-parton fekvő, mintegy 20 állami tulajdonú ingatlan tulajdonjogának ingyenes megszerzésére is, hogy azokat sport- és szabadidős tevékenységre használhassák fel.
A part tisztántartására és törmelékmentesítésére 10 millió forintot különítettek el az idei költségvetésben. Ez fedezi többek közt az elöregedett, megrongálódott vagy használaton kívüli sólyapályák bontását és elszállítását.
Az idei szezontól kezdve a közterület-felügyelők környezetbarát és csendes elektromos járművel végeznek őrjáratot a parti szakaszon, hogy visszaszorítsák az illegális hulladéklerakást.
A ma ismert hazai építőipart teljesen újra gondolja az a kormányzati cél, amit Szemerey Samu államtitkár vázolt fel az építőiparért felelős szakszövetség (ÉVOSZ) kecskeméti éves nagy konferenciáján. A prominens felszólalók egyrészt drámát látnak a jelenben és lehetőséget a jövőben.
A Les Compagnons du Devoir a céhes képzés sokszázéves hagyományát tartja fenn: Franciaország különböző városaiban tölthetnek vándoréveket a tanulók és válhatnak szakmájuk mesterévé. Az ÉVOSZ segítségével magyar diákokat is várnak a programra.