Korszerű egészségügyi intézmény született az 1910-ben épült körházépületből a Kolmann Bau munkájával.
Orbán Viktor miniszterelnök és Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke december 3-án átadta a Mazsihisz szeretetkórházának felújított épületét. Amint arra az ünnepségen Orbán Viktor felhívta a figyelmet: komplett egészségügyi rekonstrukció zajlik országos méretben. Mint emlékeztetett: 91 kórházat, 54 rendelőintézetet és 107 mentőállomást újítottak fel és Budapesten is 13 kórházat fejlesztettek.
"A zsidó kórház különösen közel van az én szívemhez azért, mert azt tapasztalom, hogy ott, ahol egyházi fenntartású intézményekben gondoskodnak a betegekről, ott valami különleges minőség jön létre" - mondta a kormányfő.
Grósz Andor köszöntőjében elmondta: a Szeretetkórház teljes körű rekonstrukciója a kormány mintegy 8,5 milliárd forintos támogatásával valósulhatott meg. Az intézmény nemcsak a zsidó közösség tagjait, hanem az egész magyar társadalmat kiszolgálja.
„Kiemelkedő ennek a kórháznak a szerepe nemcsak a krónikus betegellátásban, nemcsak a mozgásszervi betegek ellátásában, hanem a hospice ellátásban is, hiszen itt működik az ország legnagyobb hospice osztálya – hangsúlyozta.
Májusban adtunk hírt arról, hogy a III. épületért is felelős Kolmann Bau nyerte el a II. épület 1910-ben elkészült épületének rekonstrukcióját. A XIV. kerületi Amerikai út 53. szám és Laky Adolf utca 42. szám alatti kórházépülettel született meg a zsidó közösség egyik legfontosabb egészségügyi intézménye. A tömb állapota mára leromlott, így egy nagyobb, a teljes kórházat érintő fejlesztéscsomag részeként újulhatott meg.
A 2241 m2 alapterületű II. épületet a Kolmann Bau összesen 227 négyzetméterrel bővítette – többek között új főbejárattal és betegfelvételi részleggel is. A háromszintes, magastetős kórháztömb régi lépcsőházait elbontották, helyükre modern és akadálymentesített lift és lépcsők épültek.
A Swiss Krono OSB-lapokat gyártó vállalat vásárosnaményi egysége a beruházással új munkahelyeket is teremt.
A fejlesztés révén csökken az energiafelhasználás, és komfortosabb környezet várja majd a diákokat és a dolgozókat.