A szövetség tapasztalatai szerint az állami és önkormányzati megrendelési körben a projektek előkészítése lelassult, az ajánlatkérések számossága csökken. A kereslet fenntartását az állami megrendelések biztosíthatják.
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) levélben kereste meg az ágazatért felelős államtitkárt. A Boros Anitának címzett levél kimondott célja az építési-beruházási kereslet drasztikus visszaesésének elkerülése.
Az összegzésből kiderül, Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kérésére a szövetség hetente ad helyzetértékelést a koronavírus miatt kialakult helyzetről, összegezve az építőipari szereplők jelzéseit és javaslatait. Az ÉVOSZ tapasztalatai szerint általános az a vélemény, hogy a cégek folyamatosan szeretnének dolgozni és aktív foglalkoztatással megtartani a munkahelyeket és a dolgozókat.
"Ehhez folyamatos megrendelésekre van szükség" - hangsúlyozza a levél. "Az ÉVOSZ részéről szorgalmazzuk annak átgondolását, hogy milyen állami és önkormányzati megrendelésekkel, építési-beruházási feladatok kitűzésével, előrehozatalával lehet mérsékelni a kereslet visszaesését.
A szervezet ugyanis azt tapasztalja, hogy az állami és önkormányzati megrendelési körben is a projektek előkészítése lelassult, az ajánlatkérések számossága csökken, az ágazat rendelésállománya fokozatosan esik vissza. "Ezt a folyamatot meg kell állítani, a vészhelyzet megszűnésére készülve pedig állami/önkormányzati megrendelési csomagot indokolt előkészíteni" - mutat rá a levél. "A fentieket alátámasztó anyagipari, tervezői, kivitelezői kapacitásmérleg összeállításában az ÉVOSZ is vállal feladatot."
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.