A járvány miatti lassulás ebben a hónapban még nem érződött; főleg az ipari épületeken, útépítéseken és vasútfelújításokon végeztek nagy értékű munkákat.
Februárban 2,5 százalékkal nőtt az építőipar termelése az egy évvel korábbihoz viszonyítva a januári 2,5 százalékos csökkenés után - jelentette csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A februári termelés értéke folyó áron 255,5 milliárd forint volt a tavaly februári 230,4 milliárd után.
A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése a januárihoz mérten 6,1 százalékkal emelkedett. A koronavírus-járvány miatt kialakult gazdasági folyamatok hatása ebben az időszakban még nem jelentkezett - tették hozzá. Februárban ipari épületeken, útépítéseken és vasútfelújításokon végeztek nagy értékű munkákat.
Az építőipari ágazatok közül a januári csökkenés után az épületek építésében 0,8 százalékosról 4,0 százalékra mélyült a visszaesés, míg az egyéb építmények építésében 5,2, a speciális szaképítésben pedig 5,5 százalékkal nőtt a termelés. A folyó áron számolt építőipari termelés 10,9 százalékkal haladta meg a tavaly februárit, amiből az árak 8,2 százalékos áremelkedése adódik.
A februárban megkötött új szerződések volumene 2,7 százalékkal nőtt, az épületek építésére kötött szerződéseké 7,8 százalékkal kisebb, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 16,2 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál.
Az építőipari vállalkozások február végi szerződésállománya ezzel együtt 15,2 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a magasépítési munkákra vonatkozó szerződések volumene 9,8 százalékkal nőtt, a megrendelések 61,8 százalékát adó mélyépítési munkákra kötött szerződésállomány 25,7 százalékkal csökkent - jelentette a KSH.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.
Elkészült az IGPark Nyíregyháza BTS könnyűipari gyártóegysége. Bérlője, a CAIP autóipari vállalat már birtokba is vette.