A vállalat igyekszik lehetőségei szerint egyre több segítséget nyújtani.
A WEST HUNGÁRIA BAU Kft. megalakulása óta nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra, melyben kiemelt szerepet kap a beteg vagy hátrányos helyzetű emberekkel foglalkozó intézmények és szervezetek támogatása.
A vállalat támogatási politikáját határozott irányvonal mentén alakították ki az elmúlt 25 évben, és évről évre ennek mentén igyekeznek lehetőségeink szerint egyre több segítséget nyújtani.
Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne fogadnák nyitottan az újonnan felmerülő támogatási megkereséseket, sőt! A WHB Group nagyobb projektjei mellett, kisebb adományokkal is több helyen segít, amennyiben azok olyan célt szolgálnak, melyek egybevágnak a vállalat értékrendjével.
A cégcsoport ezúttal a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház és a Szívkatéterezés Győr Alapítvány számára biztosított adományt. Melynek köszönhetően egy tizennyolc millió forintos életmentő eszközzel - a súlyos állapotban lévő betegek kezelésében használható, ablációs katéteres készülékkel - bővült a Petz Aladár Egyetemi Oktató Kórház szívkatéteres laboratóriuma. Ehhez a WEST HUNGÁRIA BAU Kft. 4 millió forinttal járult hozzá.
„Életmentő beavatkozásokhoz használjuk a készüléket. Olyan gyémánt keménységű fúrót tartalmaz, amelynek segítségével a nagyon meszes, szűk ereket ki tudjuk tisztítani. A rossz állapotban lévő ereket a hagyományos úton már nem lehet kitágítani, csak ezzel a technikával. A felajánlásnak köszönhetően innentől az intézményünkben is kezelhetjük ezzel az eljárással a pácienseket, hiszen a szaktudásunk mellett most már a háttér is megvan mindehhez. Évente nagyságrendileg húsz-huszonöt beavatkozást fogunk végrehajtani ezzel a készülékkel” – nyilatkozta dr. Sayour Amer kardiológus főorvos a Győr+ Médiának.
Az átadón részt vett:
A Weinberg számára a fenntarthatóság nem csak papíron, hanem a gyakorlati megvalósítás során is fontos.
BudapART néven pályázatot hirdetett a Market.