A török nagykövetség megkeresése után a tulajdonos gyakorlatilag azonnal meghozta a döntést.
A magyar építőipar egyik meghatározó vállalata is hozzájárul a törökországi földrengések okozta katasztrófahelyzet enyhítéséhez.
A magyarepitok.hu információi szerint a Duna Aszfalt Zrt. 50 millió forintos pénzügyi támogatással segít a bajba jutottakon: a felajánlott összeg hétfőn már meg is érkezett Törökország budapesti nagykövetségének a számlájára, akik az előző hét során vették fel a kapcsolatot a nagyvállalattal.
„A török nagykövetség megkeresése után a tulajdonos, Szíjj László gyakorlatilag azonnal meghozta a döntést, és az összeg rövid időn belül átutalásra került a Duna Group zászlóshajójának számító Duna Aszfalt részéről.” – árulta el lapunknak Dr. Ónodi Barna szóvivő.
Hozzátette, a cégcsoportnál mindig is hangsúlyos volt a társadalmi szerepvállalás, melyet már korábban is számos katasztrófahelyzetben gyakorolt a Duna csoport – például a 2020-as horvátországi földrengés során is segítő kezet nyújtottak a rászorulóknak. „Ugyanakkor az adományok gyűjtése és küldése helyett ezúttal azt láttuk a leginkább célravezetőnek, ha azonnali pénzügyi segítséget küldünk Törökországba, amelynek a felhasználásáról helyben tudnak dönteni az illetékesek.” – nyilatkozta a szóvivő.
Az MKIF látványosan halad a hamarosan elrajtoló óriásprojekt előkészítésével.
A tervezett szinthez képest még van elmaradás, de a trend egyértelműen pozitív irányba mutat a fordulat jelei érzékelhetők - számolt be a cég.