2024.10.11, Péntek
Az építőipar ifjú titánjait díjazták ezen a fórumon
Fotók: HAPA

Az építőipar ifjú titánjait díjazták ezen a fórumon

magyarepitok.hu

2023.12.12. 16:40 - Hegedűs Gergely

A jelenkor mai vezetői korábban szintén megmutatták tudásukat az aszfaltipari előadásokat felvonultató Fiatal Mérnökök Fórumán, amelyen idén a Duna Csoport és a Colas mérnökei is jelentős eredményeket értek el.

Hirdetés

Immár tizenhatodik alkalommal tartották meg Budaörsön a Magyar Aszfaltipari Egyesülés (HAPA) szervezésében a Fiatal Mérnökök Fórumát. A Holiday Inn Hotel konferencia termében lezajlott rendezvényen ezúttal tizenöt 35 év alatti mérnök szakmai előadása hangzott el az aszfaltiparhoz kapcsolódó különböző témákban.


Friss diplomások, egyetemisták és fiatal szakemberek is a célkeresztben

A lapunkhoz eljuttatott beszámoló szerint az esemény célja prezentációs lehetőséget biztosítani a frissen, vagy néhány éve végzett fiatal mérnökök, szakemberek számára. Az előadók között, a közönség szavazata alapján hat díjat osztottak ki, amelyek jellemzően szakmai tanulmányutat, vagy külföldi és hazai szakmai rendezvényen való térítésmentes részvételt biztosítanak a nyerteseknek.

„A fórumra évről évre meghívást kapnak azok az egyetemi hallgatók, akik valamilyen tudományos diákköri munkát végeznek” – árulta el lapunknak Veres Tibor, a HAPA igazgatója. „Továbbá azokat a friss diplomásokat is megszólítjuk, akik a Nemesdy Ervin diplomamunka-pályázaton valamilyen díjat nyertek, akárcsak a szakmánkban dolgozó 35 év alatti fiatalokat, akár kivitelezésben, kutató helyeken, állami cégeknél, vagy alapanyag gyártóknál dolgoznak.”


Idén bővült a nyertesek köre

Az igazgató kiemelte, az idei fórumra rendkívül változatos előadásokkal jelentkeztek a résztvevők. Az elhangzott tizenöt prezentáció az alábbi területeken foglalkozott az aszfaltipari szakma jelenlegi problémáival:

  • környezetvédelem,
  • digitalizáció a burkolatépítésben,
  • energia- és anyagtakarékos technológiák.

Veres Tibor szavaiból kiderült, idén hatra emelték a díjazottak számát a korábbi háromról: „Az elmúlt időszakban felvetődött, hogy a három díjnyertes mellett is nagyon érdekes előadások szoktak elhangzani, ezért bővítettük a nyertesek körét.”


Ezek a fiatalok nyerték a fődíjakat

A közönség az esemény végén internetes applikáción keresztül adhatta le szavazatait. Ennek eredményeként ebben az évben a Duna Aszfalt Zrt. innovációs főmérnöke, Rosta Szabolcs nyerte az első díjat a „Magas RA-tartalmú aszfaltkeverékek fejlesztése a Duna Csoportnál” című előadásával. A prezentáció a bontott-mart aszfaltok újrahasználatának lehetőségével, illetve a mennyiségének a növelhetőségével foglalkozott. „A mérnök a sikerével ingyenes részvétel nyert a jövő év júniusában szervezett Eurasphalt & Eurobitume (E&E) Kongresszusra, melyet Budapesten fognak tartani, és amelyre a világ minden részéről fognak érkezni szakemberek” – tette hozzá Veres Tibor.

Rosta Szabolcs


A második díjat Szvoboda Krisztián a Colas Hungária Zrt. laborvezetőjeként az „Aszfaltkeverékek hangelnyelő képességének laboratóriumi vizsgálata” című előadásával nyerte el. „Az előadás igen fontos környezetvédelmi problémával foglalkozott, amely a városi útszakaszokon kiemelt jelentőségű a lakosság komfortérzetének növelése érdekében” – árulta el Veres Tibor. A szakember díja részvétel egy a HAPA által szervezett külföldi tanulmányúton 2024-ben.

Szvoboda Krisztián


A dobogó harmadik fokán holtverseny alakult ki, így megosztott harmadik helyet hirdettek ki. Őri Barnabás a Colas Hungária Zrt. szakembereként az „Útfelújítási kivitelezés támogatása BIM módszertan segítségével” címmel tartott előadást, amely a digitalizált aszfaltmarás módszerével és a kivitelezés speciális körülményeivel foglakozott. Szintén a harmadik helyen végzett a Széchenyi István Egyetemet képviselő Káli Rebeka és Veres Dávid a „Magyarországon használt bitumenek teljesítményelvű vizsgálata” című előadással. A harmadik helyezett egy ingyenes részvételt nyert a HAPA 2024 februári konferenciáján.

Őri Barnabás


A jelenkor mai vezetői korábban ugyanezen a fórumon bizonyítottak

További díjakat nyertek az 5., és 6. helyezettek, akik jövőre részt vesznek a HAPA konferenciáján, csökkentett részvételi díjjal. Az ötödik és a hatodik helyen egyaránt a Duna Csoport szakemberei végeztek: Pék Anna „A Különböző csúszásellenállású burkolatok építése a zalaegerszegi tesztpályán” témában, míg Horváth Tamás és Bődy András a „3D földmérési technológia alkalmazása az aszfaltfelújítási munkánál” címmel tartott sikeres előadást. A hatodik helyen a harmadikhoz hasonlóan holtverseny alakult ki, így szintén ezt a helyezést érdemelte ki Horváth Tamásék mellett a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szakembere, Szigeti Diána, aki a „Drónok használata útüzemeltetésben” című előadásával szerepelt a fórumon.

Zárásként Veres Tibor elárulta, az első három helyezett a HAPA konferenciáján is elő fogja adni a prezentációját, ahol sokkal szélesebb szakmai közönség fogja hallani őket.

„Az előző évek tapasztalatai alapján azok a fiatalok, akik a Fiatal Mérnökök Fórumán aktívak, a szakmai munkájukban is élen járók, és a most szerzett tapasztalatok nagyban fogják segíteni őket a pályafutásuk alatt. Nem véletlen, hogy sok olyan vezető dolgozik a HAPA tagvállalatainál, aki korábban a Fiatal Mérnökök Fórumán előadó volt”

– mutatott rá az igazgató.

 

Iparági hírekDuna Aszfalt Zrt.Fiatal Mérnökök FórumakonferenciaColas

Hírlevél

Hirdetés