Nívódíj táblát avattak a Market Zrt. kivitelezésében megépült Mol Campus épületén.
Ünnepség keretében leleplezték a bronztáblát, amely megörökíti, hogy középület és irodaház kategóriában 2023-ban a Mol Campusnak ítélték oda az Építőipari Nívódíjat.
A Market Építő Zrt. generálkivitelezésében megépült 143 méter magas toronyépületet 2022 decemberében adták át. A létesítmény a felszín alatt 4 szinttel, a felszín felett 28 irodaszinttel teljesen egyedi térformálással épült meg. A kivitelezést portálunk nyomon követte. Az épület számos díjat nyert, köztük az ÉVOSZ építőipari szakmai díját is.
„Építészeti remekmű, technológia és innováció” – ezt jelenti számunkra a Mol Campus – mondta köszöntőjében Varga Péter, a beruházó Mol Campus Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette, hogy az épület újszerű megoldásaival szimbolizálja a Mol múltját és a jövőjét. Beszédében unikálisnak nevezte a projektet, mivel az úgy valósult meg, ahogy azt megtervezték.
A megvalósítás során nem kellett túllépni sem az időbeli, sem a pénz, sem az erőforrásbeli kereteket.
Bő két évtizedes szakmai karrierjének kiemelkedő alkotásaként jellemezte a projektet Wolf András. A Market Építő Zrt. vezérigazgató-helyettese köszöntőjében a partnerséget és példaértékű együttműködést emelte ki, ami jellemezte a Mol Campus építését. A sikerhez szükség volt a beruházó, a tervezők, a kivitelezők és a projekt ellenőreinek magas minőség melletti elkötelezettségére. Wolf András köszönetet mondott a Market Csoport leányvállalatainak, a beszállítóknak és az alvállalkozóknak is, akik, ahogy fogalmazott „óriásit alkottak a projekt megvalósításában”.
„Nem volt könnyű dolgunk, amikor a koncepciótervekből kiviteli terveket kellett készíteni” – kezdte köszöntőjét Fekete Antal. A Finta és Társai Építész Stúdió vezető tervező építésze hozzátette, számtalan problémára újszerű megoldást találtak a projekt során. Ennek pozitív hozadéka, hogy a tervezők a jövőben szabadabban szárnyalhatnak majd. Úgy vélekedett:
a Mol Campus úttörő, kísérletező épület, ami megépülésével betöltötte ezt a szerepét, hiszen egy ágazat technikai haladását és fejlődését szolgálja.
Fenntarthatósági tanácsadói és minősítő feladatokat végző Óbuda Group képviseletében Herényi Barnabás arról beszélt, hogy egy évvel ezelőtt a Mol Campus Magyarországon egyedülállóan, sikeresen megszerezte mind a LEED Platinum, mind a BREAM Excellent zöldépület minősítést. A szakember beszédében kitért arra, hogy az építkezés során keletkező hulladék 98 százalékát sikerült úgy előkészíteni, hogy azt újrahasznosíthatták. A napelemparkkal, a talajszondás hőszivattyúk telepítésével megújuló energia támogatja az épület mindennapi működését. Herényi Barnabás hozzáfűzte, a Mol példát mutatott a piacnak a körforgási gazdálkodásra való átállásban.
Az Építőipari Nívódíjat Gosztonyi Miklós az elismerés odaítélését végző szakmai bíráló bizottság egyik tagja adta át. A ceremónia előtt elmondta, hogy 1999-ben az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építéstudományi Egyesület elhatározta, hogy szakmai díjat alapít a minőségi építőipari kivitelezés elismerésére.
A nívódíjakról 9 szakmai szervezet által delegált 19 tagú bizottság dönt. Elárulta, hogy az elismerések odaítélésekor sokféle szempont és szemlélet találkozik, de a Mol Campus esetében egyhangú volt a testület tagjainak véleménye.
Az ünnepségen elismerő oklevelet adtak át a Mol Campus kivitelezésén dolgozó cégek közül a szerkezetépítő Moratus Kft-nek, az üvegszerkezetek kialakítását végző Orosháza Glas Kft.-nek, valamint az épületgépészeti feladatokat megvalósító ENSI Kft. képviselőjének.

















Elkezdődött a Vizcayai-öblön áthaladó, több mint 300 kilométer hosszú, a francia és a spanyol villamosenergia-hálózat összeköttetését biztosító rendszer tengeri kábeleinek telepítése. A kivitelezést egy speciális kábelfektető hajó végzi: a 11 ezer tonna kábel befogadására képes jármű helyenként 140 méteres vízmélységben dolgozik. Az Európai Unió közös érdekű projektként támogatja a hálózat kiépítését.
Több mint 80 millió tonna kitermelt és értékesített zúzottkő, 8 bányaüzem, 3 bontottanyag-befogadó és feldolgozó, 1 értékesítési-logisztikai központ, napjainkban 146 munkavállaló. Kijelenthető ugyanakkor, hogy a Colas Északkő Kft. eddigi 35 éves története jóval több a számoknál. Termékeik ott vannak azokban az utakban, hidakban, vasúti pályákban, vízi műtárgyakban, épületekben, amelyek nap mint nap szolgálják a hazai infrastruktúra fejlesztését és működését. A jubileum alkalom arra is, hogy a vállalat ügyvezetőjével, Cseh Zoltánnal a hazai kőbányászat stratégiai szerepéről, aktuális helyzetéről is beszélgessünk.