2024.10.05, Szombat
Jelentős csomóponttá fejlesztik a gönyűi kikötőt
fotó: kti.hu

Jelentős csomóponttá fejlesztik a gönyűi kikötőt

mti

2015.12.11. 19:10 - Hegedűs Gergely

Mintegy 8 milliárd forintból újul meg a Győr-Gönyű kikötő, ami által jelentős vasúti-vízi szállítási csomópont jön létre. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházás során 2 ezer köbméter vasbetonszerkezetet, 8 ezer köbméter víz alatti betont, mintegy 1600 köbméter aszfaltot használnak fel, illetve mintegy 2200 méter vasúti pályát is kiépítenek. A kikötői kapacitás a kétharmadával bővül.

Hirdetés

A Győr-Gönyű kikötő mintegy 8 milliárd forintos infrastrukturális fejlesztése várhatóan 2016 júniusában zárul, általa új hajóállások és közvetlen vasúti-vízi szállítási kapcsolat jön létre, ami jelentős gazdaságélénkítő hatással bír - emelte ki Kara Ákos a projekt nyitórendezvényén pénteken, a helyszínen.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, a kikötőfejlesztés miniszteri biztosa hangsúlyozta, hogy a kormány nemzetgazdasági szempontból kiemeltnek minősítette a beruházást, amelynek előkészítése 2013-ban kezdődött, és a kivitelező konzorciuma augusztusban vette át a munkaterületet.

A magyar állam és az unió támogatásával megvalósuló projekt kedvezményezettje a tárca közleménye szerint az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A projekt 2015. évi része KÖZOP, 2016. évi része pedig várhatóan az IKOP keretében valósul meg. A támogatás összege nettó 5,8 milliárd, a projekt összköltsége nettó 7,9 milliárd forint.

Sal László, az A-Híd Zrt. vezetője, az építést végző konzorcium képviseletében arról beszélt, hogy a kikötői kapacitás a kétharmadával bővül a fejlesztés révén. A hajóállások száma 3-ról 8-ra emelkedik. Az építési munkálatok során, közel 2 ezer köbméter vasbetonszerkezetet, 8 ezer köbméter víz alatti betont, mintegy 1600 köbméter aszfaltot használnak fel, illetve mintegy 2200 méter vasúti pályát is kiépítenek - részletezte a vezérigazgató.

Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója kiemelte, hogy végre lehetővé válik az áruk átrakodása a hajókról közvetlenül a vasúti kocsikba, illetve fordítva. De ökológiai szempontból lényeges projektelem a zöld terminál megépítése, amely biztosítja majd, hogy megfelelő körülmények között lehessen átvenni a hajók hulladékát - tette hozzá.

Gönyű polgármestere, Major Gábor arról beszélt, hogy a Győr és Gönyű határán fekvő kikötő fejlesztésének gazdaságélénkítő hatása már most is érezhető, már most több érdeklődő befektető érkezik hozzájuk.

Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság közleménye emlékeztet arra, hogy a Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő, a Mosoni-Duna torkolatában helyezkedik el, 38,5 kilométerre a Duna-Rajna-Majna vízi út földrajzi felezőpontjától. Így a kikötőből vízi úton szinte bárhová el lehet jutni. Jelentőségét fokozza, hogy itt halad el több országos, kiemelt jelentőségű tranzit vasútvonal, valamint a gyorsforgalmi úthálózat fővonala is. A kikötő a Nyugat-dunántúli régió legnagyobb intermodális logisztikai központja.

A-Híd Zrt.AktuálisGönyű

Hírlevél

Hirdetés