2020.11.28, Szombat
Elkezdődött a ferihegyi repülőtérre vezető út tervezése

Elkezdődött a ferihegyi repülőtérre vezető út tervezése

Budapest Fejlesztési Központ

2020.10.23. 09:00

A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető, csaknem 80 éve épült gyorsforgalmi út az elmúlt évtizedekben kinőtte az igényeket. Állapota leromlott, balesetveszélyessé vált, összességében lehangoló képet mutatott Budapestből a rajta közlekedők számára. A középen elválasztott, 2x1 sávos „csatorna” és a két szélén szervizútszerűen futó Gyömrői út már régóta nem felel meg a forgalmi elvárásoknak.

A korábbi évtizedek adósságát törlesztve, a méltatlan helyzet megszüntetése érdekében a kormány 2018-ban úgy döntött, hogy felújítja és kibővíti a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre vezető utat. A lehetséges műszaki változatok részleteit, a Budapest Fejlesztési Központ és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő vizsgálta. A részletes továbbtervezésre javasolt opciót 2020 februárjában a kormány és a főváros közös döntéshozó testülete, a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa, valamint az érintett kerületek egyhangúan támogatták. A kiviteli terveket és a tenderdokumentációnak 2022-ig kell elkészülnie, úgy, hogy a fejlesztés ne növelje a belváros közúti terhelését. A beruházásban kiemelt szempont a közlekedésbiztonság javítása, a felújított, kibővített úton a balesetek számának csökkentése.

 

 

A munka a Kőér utca–Határ út vonalától a főváros határáig terjed.

A felújítás során egy 2x2, de bizonyos szakaszokon 2x3 sávos út épül és a kereszteződések kapacitása is növekszik, a gyalogos és kerékpáros közlekedés feltételei javulnak, mivel a Gyömrői út mentén az új kerékpáros főútvonal tervezésére is kerül.

A feladat a ma elvárt funkciókat biztosító, egységes, végig legalább 2x2 sávos, többszintű vasúti és közúti keresztezéseken áthaladó főút tervezése, ezért az útpálya a gyorsforgalmi út teljes hosszában összenyílik a felújítás nyomán, az összes aluljáró és felüljáró 2x1-ről 2x2 sávosra bővül. A jelenlegi helyzettel szemben tehát a forgalom minden irányban igénybe vehetné a mai Gyömrői út pályáját is.Ugyanakkor az út belső végén, az Üllői úti leágazásnál, a Határ út és Kőbánya-Kispest vasútállomás között marad a 2x1 sáv, mert nem cél, hogy a mostaninál nagyobb közúti forgalom érje el a belvárost. Bár a Gyömrői út elágazása és Kőbánya-Kispest között az út ugyan 2 sávosra bővül, az új sávot csak a metróvégállomásra tartó BKK-buszok és a taxik használhatják majd.

 

Új kapcsolat nyílhat a Galvani híd felé

A tervezési feladat részeként megkezdődik a Galvani hídról érkező úthálózat folytatásának tervezése is – ez hálózati elem csak akkor nyeri el valódi értelmét, ha a Fővárosi Közfejlesztések Tanácsa idén év végéig a www.budapestujkorutja.hu weboldalon bemutatott verziók közül az 1-4. változatok bármelyikét választja.  

Ebben az esetben a Kőér utcán át folytatódhat az új körút Kőbánya felé, mivel a tervezési feladat része a Kőér utca–Gyömrői út–Vaspálya utca kereszteződésben lévő, szintbeli vasúti átjáró helyett különszintű közúti aluljáró tervezése. Ezáltal a gyorsforgalmi út felől a Gyömrői út–Kőér utca útvonalon nyílna új kapcsolat a Galvani-híd felé. Ha az FKT az 5-6. változat mellett dönt, vagy a körút Gubacsi úton túli folytatásának nyomvonaláról a felek nem tudnak megállapodni, várhatóan ez a Kőér utcai hálózati elem sem tud megépülni.

 

Közút-vasút csomópontok

A tervezésben több különszintű közút-vasút csomópont tervezése is szerepel: Kőér utca–Gyömrői út–Vaspálya utca kereszteződésben a már említett közúti aluljáró tervezésére kerül sor, az Üllői út városhatárhoz közelebb eső végcsomópontja is különszintűvé alakulna. A projektben meg kell tervezni egy esetleges harmadik, különszintű átvezetést is a vasúton. Ez a felüljáró a Lakatos út–Hangár utca között létesülne és a vasút mellett a reptéri utat is áthidalná, kapcsolatot teremtve az ezen a szakaszon a jelenleg egymástól elszigetelt két kerületrész között. A Csévéző utcai csomópont felüljárója irányonként egy-egy új sávval bővül és szintén tervezői feladat Szemeretelep keresztirányú kapcsolatának javítása, átvezetve a vasúton és az úton.

A cikk a Budapest Fejlesztés Központ támogatásával jelent meg.

KirakatBudapest Fejlesztési Központ (BFK)Ferihegyútépítés