Európa egyik legnagyobb vasútfejlesztése a célegyenesbe ért: lezárultak a nagysebességű próbák, a vonal decembertől radikálisan átalakítja a régió közlekedését.
Az elmúlt hetekben alapos, minden részletre kiterjedő tesztsorozat zajlott az új nagysebességű vasútvonalon Graz és Klagenfurt között – olvasható az ÖBB honlapján. Az osztrák állami vasúttársaság közlése szerint ezzel sikeresen lezárult a tesztfázis a Koralm vasútvonalon.
A szakemberek különböző mozdonyokkal, speciális mérőkocsikkal és Railjetekkel tesztelték a vonalat 250 km/h sebességgel, és fontos információkat gyűjtöttek. Az újonnan kiépített vonal lehetővé teszi, hogy a jövőben alig 45 perces utazási idő alatt lehessen megtenni a Graz−Klagenfurt távolságot.
Legutóbb április végén jelentkeztünk osztrák vasúti hírekkel, amikor bemutattuk Ausztria egyik legnagyobb vasútvillamosítási projektjének előrehaladását. A Stájer Nyugati Vasútvonalat decembertől összekötik a Koralmbahnnal, így jelentősen javul a térség elérhetősége.
A tesztek befejezésével véget érnek a napi vágányzárak Karintiában és Stájerországban. A kiterjedt tesztek mögött egy magasan képzett szakembercsapat állt. Köztük voltak az ÖBB távközlési, biztosítóberendezési, valamint pályaműködtetési szakértői. Munkájukat az üzemirányítási központ, a menetrend-tervezés szakemberei, tapasztalt oktató mozdonyvezetők, valamint a folyamatok tervezésében és az Egységes Európai Vonatbefolyásoló Rendszerben (ETCS) részt vevő külső partnerek segítették − tájékoztattak.
A tesztelésben résztvevő különböző járművek rendkívül érzékeny érzékelőkkel voltak felszerelve, így pontosan rögzítették, illetve mérték a rázkódásokat, az energiaellátást és a jelek erősségét. Először a felépítményt – azaz a vágányokat – tesztelték 160 km/h-s sebességgel. Ezt követően folyamatosan növekvő sebességgel tesztelték a felsővezetéket, a GSM-R és az ETCS rendszert. Az összes rendszert fokozatosan tesztelték, és a 250 km/h-s engedélyezéshez még 10%-kal meghaladták a Railjet maximális sebességét, amely normál üzemmódban 230 km/h-val halad.
Ezzel biztosított, hogy a grazi és klagenfurti főpályaudvarok között minden esetben 45 perc alatt lehet közlekedni. Eddig a vasúti utazási idő közel 3 óra volt. Autóval az utazási idő körülbelül 90 perc.
Az új vonalra vonatkozó végleges hatósági engedélyezési eljárás még folyamatban van, a teherforgalom várhatóan októbertől kezdődhet meg. Az új integrált személyszállítási menetrend nyáron készül el, és szeptemberben teszik közzé, várhatóan december közepén indulhat meg a személyforgalom a vonalon.
Augusztustól átfogó képzések következnek az ÖBB mozdonyvezetői és technikusai számára, akik a jövőben a pálya üzemeltetéséért és karbantartásáért lesznek felelősek. Ezenkívül a következő hónapokban, az üzembe helyezésig, további fontos biztonsági gyakorlatok kerülnek megrendezésre a két tartomány rendőrségével és tűzoltóságával karöltve.
Koralmbahn
A 130 kilométer hosszú vasútvonal Stájerország és Karintia szövetségi tartományok fővárosait köti össze. Európa egyik legfontosabb infrastrukturális beruházása, a transzeurópai közlekedési törzshálózat része (Balti-Adriai folyosó) A vonal 50 kilométer hosszan alagútban halad, több mint 100 híddal és 23 modern vasútállomással és megállóval épül meg. Központi eleme, a Koralm-alagút, mely 33 kilométeres hosszával a világ hatodik leghosszabb vasúti alagútja.
A vasútvonal építése 1998-ban kezdődött. Az első szakaszok üzembe helyezése 2007-ben történt. A Koralm-alagút építése 2008-ban vette kezdetét. 2020-ban történt meg az alagút végleges áttörése. 2023-ban a vonal karintiai szakaszát üzembe helyezték. (ÖBB)
Az öthetesre tervezett vágányzár ideje alatt a pályafelújítást a MÁV Pályaműködtetési Zrt. kivitelezésében, nagygépekkel, vasútüzemi és közúti járművek bevonásával végzik.
A MÁV saját forrásból végzett munkálatok célja a késések felszámolása és a sebesség emelése, a Budapest és Pécs közötti vasúti közlekedés javítása.