80-100 fő befogadására alkalmas, digitális eszközökkel felszerelt múzeum és látogatóközpont épül a Rákoskeresztúri Sírkert nemzeti emlékhelyén. A központot idén novemberben adják át.
A sírkert 298–301-es parcelláin található a tavaly felújított nemzeti emlékhely, melynek részeként az új központ épül. Már a felújítás során úgy alakították ki az egyik parcellát, hogy az alkalmas helyszíne lehessen egy 21. századi látogatóközpontnak. Az építkezés finanszírozójaként a Miniszterelnökség támogatási szerződést kötött a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt.-vel, a szerződés szakmai irányítója a Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) volt.
A projektre közbeszerzési pályázatot írtak ki, nyertese a Budai Műemlék Felújító Kft., akik 200 millió forintból hozzák létre a Markó Béla építész által tervezett látogatóközpontot. A múzeumot a tervek szerint az 1956-os forradalom leverésének 60. évfordulóján, 2016 novemberében adják át.
Az akadálymentesített épület nagyjából 80-100 fő befogadására lesz alkalmas, benne a látogatók korszerű digitális eszközök segítségével ismerhetik meg 1956 főbb eseményeit, s a parcellában nyugvók történetét. Látható lesz továbbá egy NÖRI gondozásban készülő dokumentumfilm is, amelyben még ma is élő hősök idézik fel a forradalommal kapcsolatos emlékeiket.
Az egyik legősibb magyarországi kegyhelyen, a Somogy vármegyében található Andocson új közösségi- és művelődési ház épülhet. Jelenleg az egykori varroda épülete a helyszíne a kulturális eseményeknek.
Különleges műszaki megoldásokkal helyreállították a veszélyes partcsúszást a Tiszánál – számolt be a munkálatok lezárásáról az Országos Vízügyi Főigazgatóság. Az 1,7 milliárd forintos beruházással Tiszavárkony és a közeli falvak árvízi biztonsága javult.