2024.04.19, Péntek

Megfelelő ütemben halad a 2017-es budapesti vb fő helyszíne, a Dagály Úszóaréna építése, ennek megfelelően a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) vezetői elégedettek voltak az aréna bejárásakor. A hatemeletesre tervezett komplexumhoz tartozó védőgát elkészült, a vasbetonszerkezetnél és a hatalmas tetőszerkezetnél is közel jár a befejezéshez a Market Építő Zrt.

A csütörtöki bejáráson az építkezés technikai hátterével kapcsolatban Fodor Tamás projektigazgató elmondta, bő fél évvel a kezdés után a vasbetonszerkezet nagyjából nyolcvan százaléka kész. Emellett befejezték az épületet védő gát építését, ez pedig azt jelenti, hogy egy esetleges áradás alatt is biztosított a folyamatos munkavégzés.

Hozzátette, az építkezés leglátványosabb eleme, a hatalmas tetőszerkezet 90 százalékosan elkészült. Érdekessége, hogy a hatalmas acélszerkezetet a földön szerelik össze, majd egy speciális, Magyarországon eddig nem használt technológiával egyben emelik a helyére. Ennek a behelyezésére várhatóan tavasszal kerül majd sor, ekkor várhatóan bokrétaünnepet tartanak majd.    

Julio Maglione, a FINA elnöke Cornel Marculescu ügyvezető igazgató, valamint Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) vezetője társaságában tekintette meg az épülő arénát. "A magyarok mindent teljesítenek, amit ígértek, Gyárfás Tamás vezetésével csodálatosan dolgozik a csapat" - nyilatkozta a szemlét követően Julio Maglione. Cornel Marculescu elmondása szerint nem látott még olyan létesítményt a világon, amely ilyen ütemben épült volna. „Nincs kétségem afelől, hogy ha nyáron visszajövünk, hozhatjuk a fürdőruhákat" - tette hozzá. "Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a vb másfél hónappal a limai döntés előtt lesz, és remélem, hogy a magyar főváros és a FINA közösen jó ugrópontot tud teremteni Budapest számára a 2024-es olimpiai pályázat kapcsán.”

Gyárfás Tamás azt hangsúlyozta, az egész ország figyel erre az építkezésre, ezáltal pedig a világbajnokságra és az olimpiai pályázatra is.

Magyarország eredetileg a 2021-es vizes világbajnokságnak adott volna otthont, de a mexikói Guadalajara visszalépése után, tavaly március 11-én megkapta a 2017-es esemény rendezését. A beruházást Fürjes Balázs kormánybiztos felügyelete alatt zajlik, aki egyben a 2024-es budapesti olimpiai pályázat vezetője is.

Az uszodakomplexum 18 ezer férőhelyes lesz, a Dagály strandfürdő telkének északi részén, a Dunára merőlegesen helyezkedik el. A 13 ezres ideiglenes tribünt a világbajnokság után elbontják, így alapállapotában ötezer néző befogadására lesz alkalmas az aréna. A 25 ezer négyzetméter alapterületű, elhúzható tetővel ellátott építmény a versenysport mellett a széles közönség számára is nyitva áll majd, tanuszodája lesz a környékbeli kisiskolás, óvodás gyerekeknek és edzőbázisa a magyar úszósportnak. Az épületben két 50 méteres medence – egy versenymedence és egy edzőmedence – egy 25 méteres műugró medence és egy 12 méteres tanmedence lesz.

A korábbi sajtóanyag szerint a beruházást kapcsolódó közlekedésfejlesztések, útépítés, árvízvédelmi gátépítés, gyalogos sétány és rakparti út építése egészítik ki.

(mti, magyarepitok.hu)

Galéria

Market Építő Zrt.AktuálissportberuházásokDuna Aréna