Nyár elején már kirándulhatunk a Sóstógyógyfürdőn születő tanösvényen, mely az Ózoon Hoteltől egészen az állatparkig vezet.
Erdei sétány és ökológiai sétaút épül Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. A csaknem háromszázmillió forint értékű beruházás keretében a helyi Közmű Generál Kft. egy olyan útvonalat alakít ki, amelyen a látogatók megismerkedhetnek a Sóstói-erdő állat- és növényvilágával - közölte az önkormányzat sajtószolgálata szerdán.
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) százszázalékos támogatásával kialakítandó, három kilométer hosszú tanösvény az erdő szélén álló Ózoon Hoteltől az erdei tornapályán keresztül a Nyíregyházi Állatparkig vezet majd, séta közben a látogatók a kihelyezett tájékoztató és demonstrációs eszközök segítségével megismerkedhetnek Nyíregyháza legszebb természeti értékével. A sétaúton padokat, szalonnasütőhelyeket, esőbeállókat és erdei asztalokat telepítenek, a padok mellé hulladéktárolókat helyeznek ki. A sétány végén a Korányi Frigyes úti vasúti átjárón áthaladva lehet eljutni a Blaha Lujza sétány gyalogútjához és kerékpárútjához.
A tervek szerint az állatpark mellett új gyalogút épül, a déli kerítésnél pedig új bejáratot alakítanak ki, amelyen belépve a látogatók - immár térítés ellenében - egy ökológiai utazáson vehetnek részt egy új, mintegy négy kilométer hosszú sétaúton. A kihelyezett tájékoztató táblák segítségével megismerkedhetnek a Föld növény- és állatvilágával, a fejlesztés része emellett egy új vizesblokk kialakítása.
A beruházás várhatóan a nyár elején fejeződik be, a fejlesztés által érintett területeken a szolgáltatások zavartalanul működnek.
Négy helyszínen valósulhatnak meg a helyiek és a turisták számára is vonzó beruházások Mezőhegyesen. A dél-alföldi városban a tervek szerint bővül és megújul az út-, kerékpárút hálózat, parkolók, zenepavilon, játszótér, tornapálya is épülne. A település két parkja a fejlesztésekkel jelentős funkcióbővítést kapna.
A Mátyás-templom szomszédságában befejeződött az egykori Magyar Királyi Pénzügyminisztérium újjáépítése; a Dísz téren teljesen újjáépült az egykori Vöröskereszt-székház.