A szerkezetépítés mellett a környező utcák felújítását is megkezdte a kivitelező A-Híd Zrt.
Ütemterv szerint halad a Budapest II. kerületében, a Máriaremetei úton létrejövő uszoda projektjével az A-Híd Zrt. Az 5,58 milliárd forintos építkezés kivitelezése idén márciusban indult el, azóta elkészültek a nagytömegű földmunkák és az épület teljes alaplemeze is készen van.
Császár Csaba, az A-Híd projektvezetője a Magyar Építőknek elmondta, hogy jelenleg a vasbeton szerkezet építése van folyamatban, zajlik a pinceszinti függőleges és vízszintes szerkezetek készítése. Az uszodaépítéshez tartozó kültéri munkálatok is elindultak, például az útépítés a Máriaremetei úton. Emellett zajlanak az anyagkiválasztások, például a burkolatok, a berendezési tárgyak és a nyílászárók esetében.
A vasbeton szerkezet elkészülése szeptember végére vagy október elejére várható, utána indulhat az íves acéldongaszerkezetes tető helyszíni szerelési munkája, ami az épület koronája lesz.
A projektvezető szerint az építkezés eddigi legnagyobb kihívása, hogy a talajban egy váratlan sziklába futottak bele, a helyzet megoldására már folyik az egyeztetés a megrendelővel. Császár Csaba szerint a jövő év közepére kiírt határidőt ez a körülmény nem befolyásolja majd.






































12 projektet nyert el az önkormányzat közintézmény-felújítási csomagjában az FK-RASZTER Építő Zrt., a Füzeséri Építő Zrt. és a Nimród-Bau Beruházó és Kivitelező Kft.
A tervek szerint már az idén visszaadhatják a forgalomnak Újpesten a Pozsonyi utca és az István út egyes felújított szakaszait. A kivitelezést végző HE-DO tájékoztatása szerint a tervezett határidőhöz képest korábban befejeződhet az útpálya felújítása.