A nagytemplom mellett a jaminai templomot is rendbe tették, egy volt magtárból egy evangélikus ifjúsági központ is kiépült.
Felszentelték a megújult meg békéscsabai evangélikus nagytemplomot. Kutyej Pál igazgató-lelkész az MTI-nek elmondta, a 3500 ülőhelyes templomot 550 millió forintból restaurálták. Az épület Közép- és Kelet-Európa legnagyobb evangélikus temploma.
A munkálatok során a homlokzati és belső felújítás mellett lecserélték az elektromos vezetékeket, megoldották az eddig a tetőről a falakra folyó víz elvezetését és restaurálták a templom szobrait.
A beruházással egyidőben a külvárosi, jaminai templomot szintén kívül-belül felújították. Emellett egy régi magtárból kétszintes központot alakítottak ki a gyülekezet ifjúsági csoportjainak.
A békéscsabai beruházásokat összesen mintegy kilencszáz millió forintos kormányzati támogatással végezték el. Kutyej Pál szavaiból kiderült, a hagyományosan evangélikus Békéscsabán jelenleg több mint tízezres evangélikus közösség él.
A nagytemplomot szombaton szentelte újra Kondor Péter, a Déli Evangélikus Egyházkerület püspöke, az ünnepségen beszédet mondott Semjén Zsolt. Az államtitkár elmondta, a nagytemplomot a városba betelepült szlovák evangélikusok 1807-ben kezdték építeni, a korábban felemelt evangélikus kistemplommal szemben. Végül csak 1824-ben fejezték be, mert a napóleoni háború miatt elértéktelenedett pénzük nem volt elég, és újabb gyűjtést kellett szerveznie a közösségnek.
Az épületet azóta többször is felújították, legutóbb az 1978-as földrengés után kellett helyreállítani, amikor megrepedt a kupolája.
A befejezéshez közeledik Horvátország eddigi legjelentősebb, mintegy 700 millió eurós ipari projektje, az INA olajipari vállalat rijekai olajfinomítójának korszerűsítése. Az INA 49,08 százaléka a Mol-é, 44,84 százaléka a horvát államé.
2027 végére megvalósuló, csaknem egymilliárd forintos beruházás indult a Körös-Maros Nemzeti Parkban.