A fejlesztés részeként átadott szabad kifutót és mászórendszert az Euro Generál valósította meg 250 millió forintból.
Átadták a Modern Városok Program keretében 250 millió forintból kialakított új csimpánzházat és kifutót a győri Xantus János Állatkertben, amely az Euro Generál Kft. munkájával készül el. A projekt az ütemtervnek megfelelően valósult meg.
A beruházás keretében kibővítették a csimpánzház területét és egy szabad kifutót alakítottak ki, ahol a mászórendszer a csimpánzok igényeihez igazodik.
Dézsi Csaba András polgármester az ünnepségen elmondta, hogy az állatkert fejlesztésének következő ütemében elefántház épül, és kiemelte azt is, hogy a kilencvenes évekhez képest az állatkert sokat fejlődött.
Andréka György, az állatkert igazgatója elmondta, hogy a Modern Városok Program keretében mintegy 3 milliárd forintból valósulnak meg fejlesztések a győri állatkertben – korábban már elkészült az új főbejárat és a zsiráfház.
A győri állatkert ad otthont Magyarország legnagyobb emberszabású csapatának, jelenleg hét egyedből álló csimpánzcsalád lakik ott. A vidéki állatkertek turisztikailag frekventált helyszínek, mert évente mintegy 3,5 millió látogatójuk van.
Több évtizedes hiányt pótolnak Székesfehérváron, ahol a STRABAG kivitelezésében többek között tanszállodával és tancukrászattal új épületszárny épül a Deák Ferenc Technikum és Szakképző Iskola területén. A fejlesztés a vendéglátóipari és kereskedelem szakember-képzést korszerű körülményeit teremti meg. Végre egy helyre kerülhet az elméleti és a gyakorlati oktatás a több mint 130 éves múltra visszatekintő iskolában.
A MATE főépülete mellett a szemináriumi épület is felújítást kapott; előbbinél közel 200 köbméter faanyagot használtak fel a kivitelezők a tetőfelújításhoz.