2021.09.19, Vasárnap

A köznevelési infrastruktúra fejlesztési sorozatának ez már a második üteme, ebben összesen 26 ilyen jellegű épület jön létre.

Hirdetés

A közbeszerzési adatok szerint a Kova-Line Kft. kivitelezi a Pilisvörösváron építendő új tanuszodát. A Báthory utcában kiépülő létesítményt a kapcsolódó uszodatechnológiai, környezetrendezési, külső közműépítési munkákkal együtt valósítja meg a tápiószentmártoni központú vállalat. A beruházást a BMSK Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. bonyolítja le.

A fedett uszoda az országos standardoknak megfelelően egy 25 méteres tanmedencével és egy 10 méteres gyakorló medencével jön létre. Összesen 435 négyzetméternyi vízfelületet valósítanak meg, az épület pedig 1300 négyzetméternyi hasznos alapterülettel bír majd.

Az ország oktatási infrastrukturájának fejlesztésére még 2016-ban indítottak átfogó programot. Akkor több mint 38 milliárd forintnyi értékben összesen 24 tanterem, 25 tornaterem, 24 tanuszoda és 5 komplett iskola megépítését jelentették be. 2017-ben jelentették be a program második ütemét, ennek keretében összesen 65 településen épül tanuszoda vagy tornaterem, illetve történik tanterem fejlesztés. A pilisvörösvári tanuszoda projektje ennek a listájában szerepelt 25 másik tanuszodával együtt.

Mi épül?Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. (BMSK)PilisvörösváruszodaépítéssportberuházásokNemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési ProgramKova-Line Kft.építőipari cégek

Hírlevél

Hirdetés