Az intézményhez korábban egy tornaterem is épült a Szabadics Zrt. kivitelezésével.
Több mint 750 millió forint uniós és hazai támogatással újították fel és bővítették új épületszárnnyal a csákánydoroszlói Csaba József Általános Iskolát, amelyben művészeti, informatikai, nyelvi és technika szaktantermeket, valamint egy természettudományos laboratóriumot is kialakítottak - közölte a Szombathelyi Tankerületi Központ október 15-én.
Az intézményhez korábban egy tornaterem is épült a Szabadics Zrt. kivitelezésével. Az átadó ünnepségen lapunk is ott járt.
A fejlesztésnek köszönhetően felújították az iskola sportudvarát, amely atlétikai pályával és egy kültéri edzőparkkal is gazdagodott - írták a közleményben. Hozzátették:
a fejlesztés részeként új oktatást segítő eszközöket és természettudományos laboreszközöket szereztek be, amelyek használatával az oktatás hatékonyságát szeretnék növelni.
Szeptembertől a korábbi 110 tanuló helyett már 182 diák kezdte meg tanulmányait a felújított és kibővített iskolában, ahol még az idén új bútorok kerülnek a tantermekbe és irodákba - írta a tankerület.
A látványos és jelentős történelmi örökséget képviselő épület a Horváth Építőmester Zrt. munkájával kapta vissza régi fényét. Az eseményen Lázár János építési és közlekedési miniszter a Modern Városok Programhoz illő, új kormányzati együttműködésről is beszélt több vidéki várossal, illetve egy jelentős dél-magyarországi infrastrukturális fejlesztési csomagot is bejelentett.
A Balaton legmodernebb e-kikötője a vitorlázó és szörföző sportolóknak is lehetőséget biztosít.