A több mint 150 éves múltra visszatekintő középiskolában közel 100 parkolót is létesítenek.
Az európai tenderértesítőben megjelent a Mátészalkai Szakképzési Centrum ajánlati felhívása egy oktatási beruházás kivitelezésére. A közbeszerzés szerint a Budai Nagy Antal Technikum és Szakgimnázium fejlesztése során egy iskolai főépületet és egy kollégiumot létesítenek a szintén Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Nagykállóban.
Az 1870-ben alapított nagymúltú intézmény a város központjában, a Korányi Frigyes úton található: a kiírás szerint jelenleg egy pillérvázas, paneles épületegyüttes alkotja. Ennek homlokzati felületeire a 2000-es években hőszigetelés és dryvit rendszerű vakolat került, továbbá kétrétegű műanyag nyílászárókra cserélték a régi szerkezeteket
A leírásból többek közt az is kiderül, hogy a meglévő mellé tervezett épületegyüttes alapozásához a talajvizsgálat alapján úgynevezett kútalapokat kell készíteni. Az alapozásnál kitermelt föld egy részét elszállítják, egy részét az épület körüli tereprendezésnél hasznosítják. Az új épületegyüttesről azt is leírják, hogy a függőleges teherhordó szerkezeteit jellemzően monolit vasbeton oszlopok, falszerkezetek és falazott teherhordó falszerkezetek biztosítják majd; míg a vízszintes teherhordó szerkezeit szintén monolit vasbeton gerendák és födémek.
Az ingatlanon legalább 96 parkolót is kell majd létesíteni.
A 2-es terminál fejlesztése újabb mérföldkőhöz érkezik: egy korszerű, több funkciót integráló Airport Service Center létesül, amely egy helyen biztosít munkakörnyezetet a repülőtér operatív dolgozói számára.
Az M1-es autópálya bővítése során a felszín alatt zajló munkák legalább akkora jelentőséggel bírnak, mint a látványos pályaépítés: speciális tömzsöléses technológiával erősítik meg az altalajt, hogy a megnövekedett forgalmi terhelés hosszú távon is biztonságosan viselhető legyen.