Megújul a 9. kerületi vendéglátó és turisztikai technikum; a fejlesztés része a meglévő iskolaépület felújításán túl a csaknem 2200 négyzetméter nettó alapterületű bővítés megvalósítása is.
Megvannak a nyertes kivitelezői a Budapesti Komplex Szakképzési Centrum Gundel Károly Vendéglátó és Turisztikai Technikum épületének felújításához és bővítéséhez, valamint kapcsolódó mélyépítési munkák elvégzéséhez. A TED-en megjelent információk szerint a KLITON Kft. és a PHAROS '95" SPORTPÁLYAÉPÍTŐ Kft. végezheti el a kétrészes projektet összesen több mint 4.5 milliárd forint értékben.
A KLITON Kft. dolgozhat az Ecseri út 7. szám alatt található iskolaépület felújításán és bővítésén. Az intézmény 1972 ben épült, az iskola 1974-ben költözött be. A meglévő iskolaépület 7156 m2 hasznos alapterületű, földszinttel és két emelettel. A beruházásnak az európai uniós RRF-2.2.2-23- 21. századi szakképző intézményfejlesztési program felhívás elvárásainak megfelelően kell készülnie, vagyis a fejlesztés eredményeképpen megújuló épületnek 30 %-os primerenergia megtakarítást szükséges elérnie.
A fejlesztés része a meglévő iskolaépület felújításán túl 2183,94 m2 hasznos alapterületű bővítés megvalósítása, melyben pinceszint, földszint és I. emeleti szint kerül kialakításra.
A bővítmény pinceszintjén helyezik el az épületegyüttes új gépészeti tereit és gépészeti berendezéseit. A földszinten és az első emeleten pedig
Az épület teljeskörű akadálymentesítése is a feladatok közé tartozik. A meglévő iskolaépület földszintjén történnek majd a legnagyobb átalakítási munkák.
Az iskola új auláját a főbejárat tengelyében alakítják ki, azon a központi fekvésű területen, amelyet jelenleg épületgépészeti és raktári funkciók foglalnak el. Az aulából megközelíthető tornaterem szintén megújul, többcélú, rendezvényi használatot is biztosítva. Ezen a részen valósítják meg az akadálymentesítő felvonót, olvasótermet, éttermet és büfét.
A felújítás során a teljes villamos berendezést elbontják és új épületvillamos hálózat készül. A meglévő épület tetőfelületén elhelyezik a ~ 200 kW teljesítményű napelemes kiserőművet. Továbbá valamennyi világítótestet lecserélik energiatakarékos, LED fényforrásokkal rendelkező berendezésekre.
A környezetrendezési és útépítési munkák elvégzése a PHAROS '95" SPORTPÁLYAÉPÍTŐ Kft.-re várnak. A telek északkeleti részén, az új épülettömbhöz kapcsoltan új, fásított, 42 férőhelyes, térkőburkolatú parkoló készül két, mozgáskorlátozottak számára kialakított parkolóhellyel.
Az Ecseri úti meglévő kaputól új, térkőburkolattal ellátott, 5 méter széles és 94,5 méter hosszú út készül. Az épület parkoló felőli oldalán fedett kerékpártárolót és hulladéktárolót alakítanak ki. A két épületrész között pedig burkolt rendezvényudvar, illetve a hátsó bejáratoknál összesen 860 m2-es burkolt felület valósul meg.
Az épületek körül gyepesítés, évelő és díszfűfelület kialakítása történik, illetve térhatároló sövényt telepítenek. A beruházás során az ingatlanon lévő 104 fa közül 10-et szükséges kivágni, de a kivágott fák pótlásáról gondoskodnak.
A kikötőben a partfal feltöltése és cölöperősítése már zajlik, a projekt a következő év őszére kulcsfontosságú szakaszhoz ér.
A bim.GROUP tervezi azt a modern gyártócsarnokot, amely a Drenik új szolnoki üzemének központi eleme lesz. A létesítmény évente 40 ezer tonna többrétegű soft papírtekercs előállítására alkalmas.