2024.04.19, Péntek

A Mondi-csoport a csomagolóipar és a papíripar vezető szereplői közé tartozik, 30 országban több mint 100 gyárral van jelen. Békéscsabán található a legjelentősebb magyarországi gyártókapacitásuk, emellett Szadán, Nyíregyházán és Kecskeméten is vannak üzemeik.

A most bejelentett békéscsabai fejlesztésük keretében a felújításon és az új gépsorok beszerzésén kívül üzemcsarnokok, raktár és logisztikai központ is épül. A tervhez a kormány 1,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással járul hozzá, a fennmaradó 11,2 milliárdot a Mondi finanszírozza.

Kardos Sándor, a Mondi Békéscsaba Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a csomagolóipar dinamikus növekedése tette lehetővé az új beruházást, és megköszönte a támogatást a magyar kormánynak is. A magyar csomagolóipar 2015-ben 510 milliárd forintos termelési értéket állított elő, ami 19 százalékos növekedés az előző évhez képest. Az ágazatban 30 százalékkal többen dolgoznak, mint tavaly, és az országban előállított csomagolóipari termékek 57 százalékát külföldön értékesítik.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Mondi beruházása kapcsán kiemelte, hogy ezzel a magyar-brit gazdasági együttműködés tovább erősödik. A brit vállalatok az ötödik legjelentősebb befektetők Magyarországon, a két ország közötti kereskedelmi forgalom tavaly 15 százalékos növekedéssel elérte az ötmilliárd eurót.

A nyilvánosan elérhető cégadatok szerint a Mondi Békéscsaba Kft. tavalyi értékesítési nettó árbevétele 13,218 milliárd forint volt az egy évvel korábbi 11,814 milliárd forint után. A cég adózott eredménye 2015-ben 814,123 millió forintot tett ki a 2014-es 808,210 millió forintot követően.

(MTI)

munkahelyekMi épül?Békéscsabaüzemfejlesztéspapíripar