A 16-os és az 54-es kilométer között több helyszínen is aszfaltozási munka zajlik az M1-es autópálya Budapest felé vezető, már kiszélesített pályaoldalán. A tervek szerint az ősz folyamán erre terelik át mindkét irány 2-2 forgalmi sávját, hogy elkezdhessék a Győr felé vezető pályaoldal visszabontását és teljes újjáépítését.
A 16-os és az 54-es kilométer között több helyszínen is aszfaltoznak az M1-es autópálya Budapest felé vezető, már kiszélesített pályaoldalán. A tervek szerint erre terelik át mindkét irány két-két forgalmi sávját, hogy megkezdődhessen a Győr felé vezető pályaoldal visszabontása és teljes újjáépítése.
Újabb munkafázisához érkezett az M1-es autópálya bővítése. Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. legfrissebb Facebook-bejegyzése szerint a munkagépek egyre több helyen dolgoznak a Budapest felé vezető pálya burkolatépítésén. A társaság az aktuális munkálatokról az épülő M1–M100-as csomópont, illetve Bicske térségéből közölt felvételeket.
A most épülő pályaoldalnak kulcsszerepe lesz a kivitelezés következő ütemében. Az MKIF tájékoztatása szerint 2026 őszén az országhatár és a főváros felé tartó forgalom is itt halad majd, mindkét irányban két-két sávon. Ezzel szabaddá válik a Győr felé vezető oldal, ahol megkezdődhet a meglévő pálya 100–120 centiméter mélységű visszabontása, majd teljes újjáépítése. Az új pályán az aszfaltrétegek együttes vastagsága 32 centiméter lesz, ami az MKIF közlése szerint mintegy másfélszerese a korábbinak.
Az M1 fejlesztése jóval túlmutat a főpálya kiszélesítésén, a meglévő infrastruktúra jelentős részét is hozzá kell igazítani az új keresztmetszethez. A projekt keretében 72 meglévő alul- és felüljárót építenek át, 11 csomópontot korszerűsítenek, és négy új különszintű csomópontot alakítanak ki. Hat komplex pihenőhely teljesen megújul, a többi érintett pihenőt pedig bővítik és modernizálják. Mintegy 300 új kamionparkoló létesül, emellett családbarát fejlesztéseket is végrehajtanak.
A bicskei és a komáromi mérnökségi telepet bővítik és korszerűsítik, hét szintbeni alcsomópontot pedig körforgalmi csomóponttá alakítanak át. Korszerű vízelvezető és víztározó rendszereket építenek ki, valamint jelentősen növelik a zajvédő falak hosszát és magasságát.









Csak a csomópont helyreállítása marad hátra a HE-DO és a KM Építő által kivitelezett, kulcsfontosságú projektben.
Újbuda egyik évtizedek óta túlterhelt, keskeny utcáját alakítják át. A cél, hogy a lakosság számára élhetőbb környezet jöjjön létre.