2024.10.04, Péntek

Átadták az Év Példaképe 2015. évi díjait Budapesten. A civil kezdeményezésre létrejött Példakép Alapítvány harmadik alkalommal osztotta ki a díjakat olyan 40 év alatti vállalkozóknak, akik vállalkozói tevékenységükkel, életvitelükkel példaképként állíthatók a társadalom, a fiatalok elé.

A Magyar Nemzeti Bank különdíját a miskolci Unisignal Kft. tulajdonosa kapta. Molnár Gábor saját fejlesztésű technológiával tervez és kivitelez energiatakarékos otthonokat. A nyári meleget napkollektorokkal gyűjti össze, majd hőszigetelt veremben tárolja téli fűtésre. Ezzel a rendszerrel akár zéró energiafelhasználású vagyis rezsi nélküli házak is épülhetnek.

Molnár Gábor az Üzletrésznek korábban elmondta, a feleségével vitt vállalkozásban évek óta kis lépésekben, önerőből halad előre, befektetőket nem akar bevonni. Már több városban tervezett és kivitelezett házat. „Világéletemben vállalkozó voltam, de eddig semmiért sem lelkesedtem ilyen őszinteséggel” – mondta.

A 2015-ös Év Példaképe Fődíjat Sméja Miklós, a Research Institute Hungary Kft. ügyvezető igazgatója kapta. Az Év Példaképe közönségdíjas vállalkozója Merker Dávid, a Városi Séta Kft. ügyvezetője lett.

A KAVOSZ Zrt. által felajánlott különdíjat Zsidai Zoltán Roy, a Zsidai Gasztronómiai Csoport tulajdonosa és vezetője, a Clarus Szoftver Kft. különdíját Pinczés Marianna, a Corn Oil Press Kft. tulajdonos ügyvezetője, az evopro által felajánlott különdíjat pedig Varga Balázs, a MechatroMotive Kft. ügyvezetője vehette át.     

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter az ünnepségen hangsúlyozta: példaképek nélkül elgyengül a társadalom, ezért minden közösségnek szüksége van példaképekre. "Kitartás, ambíció és innováció kell ahhoz, hogy valaki példaképpé vagy sikeressé tudjon válni" - mutatott rá a miniszter.

Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese, az Év Példaképe Fődíj 2015 védnöke ünnepi beszédében kiemelte: Magyarország jövőjének zálogát a tehetséges, rátermett fiatal vállalkozók jelentik.       

Valentínyi Katalin, a Példakép Alapítvány alapítója elmondta: az alapítvány azzal a céllal jött létre 2013 tavaszán, hogy vállalkozói példaképeket állítson, valamint megismertesse és elismertesse a fiatal magyar vállalkozókat.       

Ismertetése szerint 2015 nyarán harmadik alkalommal hirdették meg a pályázatot fiatal vállalkozók számára, a gazdaság bármely szektorából lehetett jelentkezni. Olyan vállalkozó pályázhatott, akinek Magyarországon bejegyzett vállalkozása innovatív, értékteremtő, és minimum két éve működik köztartozásmentesen. Szempont volt az is, hogy a pályázó 40 évesnél fiatalabb legyen, és a vállalkozásban tulajdonrésszel rendelkezzen. A díjazottak pénzjutalomban részesültek.   

(mti,uzletresz.hu)

Energetikapasszívház