2024.10.06, Vasárnap

Szerdán átadták az építési területet, csütörtökön elindulnak a kivitelező ZÁÉV Zrt. munkagépei a zalaegerszegi futballstadionban – adta hírül a ZTE facebook-oldala. Ezzel az idei év végére befejeződik a 2003-ban félbemaradt ZTE Aréna felépítése.

A szerdai átadón Peresztegi Imre, a ZÁÉV vezérigazgatója elmondta, az 1,25 milliárd forintos projekt határideje december, addig megépítésre kerül az Északi Tribün, továbbá a Nyugati és Keleti Tribün mögötti vizesblokkok és a vendégszektor mögötti vizesblokk. A Déli Tribün főépülete is befejezésre kerül, valamint hozzácsatolnak egy új épületet, ahol többek között étterem és shop is kialakításra kerül.

Ágoston Zoltán ügyvezető igazgató tavaly novemberben jelentette be, hogy a közbeszerzési eljáráson a ZÁÉV nyerte a stadion felújítását, ami az új északi lelátó megépülésével egy 11 200 férőhelyes nemzetközi szintű aréna lesz.

Az 1,25 milliárdos összeget az országos stadionrekonstrukciós programon belül különítették el a ZTE Aréna befejezésére. Az egyszeres magyar bajnok ZTE 1972 után stabil élvonalbeli csapat volt, ám 2012-ben kiesett. A mostani bajnokság őszi szünetében a második, feljutó helyen áll az NB II-ben.

(magyarepitok.hu)

Galéria

ZÁÉV Építőipari Zrt.Iparági hírekZalaegerszegstadionépítés