2024.03.28, Csütörtök

    Az egregyi városrészben tartott avatáson Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára egyebek mellett arról beszélt, hogy Hévíz - amely Budapesten kívül évek óta a legnagyobb vendégforgalmú település Magyarországon -, a turisztikai szolgáltatók és az önkormányzat példás együttműködésének köszönhetően, kiemelkedő teljesítménnyel járul hozzá az ország turizmusának eredményeihez. 
    Az ágazat növekedése 2010 óta minden lényeges mutatóban töretlenül nő. Az idei első nyolc hónapban 7,25 millió vendég 18,5 millió vendégéjszakát töltött kereskedelmi szálláshelyeken, s ezzel a vendégszám 8,5, míg a vendégéjszakák száma közel 6,5 százalékkal haladta meg a tavalyi értéket. 
    Az első félévben 17,5 százalékkal nőtt a turisták száma, amivel Magyarország növekedése több mint négyszerese a világátlagnak, az európainak pedig három és félszerese. "Joggal bízhatunk abban, hogy az idei esztendő is rekordév lesz a turizmusban", mert körülbelül 10 milliós vendégszámot és 25 milliós vendégéjszakaszámot várunk - jelezte a helyettes államtitkár.
    Ruszinkó Ádám arra is kitért, hogy a 2014 és 2020 közötti időszakban ismét mintegy 300 milliárd forint áll rendelkezésre Magyarországon a turizmus fejlesztésére, közvetett és közvetlen turisztikai célú beruházásokra. Két kiírás már megjelent, de az idén továbbiak meghirdetését is tervezik, összesen mintegy 60 milliárd forint értékben.
    Hamarosan megjelenik a minősített gyógyhelyek versenyképességének erősítését szolgáló pályázat, amelynek kerete hétmilliárd forinthoz közelít.
    Szólt arról is, hogy Hévíz "nemcsak kreativitásból, de válságmenedzselésből is jelest érdemel", mert sikeresen "dolgozta meg" a piacokat, így a növekvő számú belföldi, továbbá cseh és szlovák vendég szinte pótolni tudta az orosz vendégek számának már tavaly elindult visszaesését. Ez alapján remélhető, hogy Hévíz idén is átlépi az egymilliós számot a vendégéjszakákat illetően - fejtette ki Ruszinkó Ádám.
    Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője (Fidesz), miniszteri biztos egyebek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy a térség egyik legnagyobb beruházása zárult le a Korok és borok címet viselő projekttel. Ez a fejlesztés is hozzájárul ahhoz, hogy Hévíz egyre inkább a közép-európai régió kiemelt gyógyközpontjává váljon.
    Felidézte, hogy a Nyugat-dunántúli Fejlesztési Tanács korábban összesen mintegy hárommilliárd forintot biztosított a balatoni régió turisztikai fejlesztéséhez, ennek révén valósulhatott meg mostani hévízi építkezés is. Az érdeklődőket az őskortól a Festeticsek örökségéig vezeti végig az egregyi városrészben újonnan épített múzeum, megújult a mellette elterülő római kori romkert és park, továbbá az Árpád-kori templom, a sétaút pedig gasztronómiai kínálatot is biztosít a vendégeknek.
    Papp Gábor polgármester (Fidesz-KDNP) kifejtette: 560 millió forintos európai uniós és állami támogatással, továbbá a város közel 200 millió forintos saját forrásának felhasználásával kapcsolták be a turizmus vérkeringésébe ezt a városrészt. Az építkezés két éve alatt közel száz ember dolgozott az egyes elemek megvalósításán, amelyek összekapcsolják a történelmet, az egészségmegőrzést és a gasztronómiát.
    Az újonnan létesült múzeumról Kepli József János alpolgármester (Fidesz-KDNP) az MTI érdeklődésére elmondta: az 500 négyzetméteres épületben Hévíz évezredei címmel nyitották meg az állandó kiállítást.
    A látogatók az őskortól az újkorig bezárólag olyan régészeti leletekkel találkozhatnak, amelyek Hévízen és térségében kerültek elő az elmúlt évszázadokban. A kiállított tárgyak legnagyobb része a római korhoz köthető, miután a múzeum épületének környezetében egykor egy római villagazdaság terült el.