2024.03.28, Csütörtök

Már az otthonteremtési eszközök bevezetése előtt megindult az élénkülés a lakáscélú beruházásokban. A Tőzsdefórum a KSH adataira hivatkozva azt írja, 2015-ben 12 515 lakásépítési engedélyt adtak ki, ami 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Budapesten kiugró növekedés várható az építkezésekben, a fővárosban ugyanis tavaly 73%-kal több lakás építését engedélyezték, mint 2014-ben.

A cikk arra a már ismert adatra is kitér, hogy tavaly 7612 lakás épült az országban. Dr. Rázsóné Szórády Csilla, az újHÁZ Centrum cégvezetője arra hívta fel a figyelmet, hogy Magyarországon mintegy 4 millió 350 ezer lakóingatlant tartanak nyilván. „Mindez azt jelenti, hogy a hazai lakásállomány 100 évente történő ideális megújulásához legalább évi 40 ezer lakás építésére lenne szükség.” A jelenlegi tempó viszont 400 évenkénti lakásállomány-cserét tesz lehetővé. „Ennyire biztosan nem időtállóak a mai lakóingatlanok” – fogalmazott a cégvezető.

 

Egyedül építkezni egészen más dimenzió!

Juhász Attila, az újHÁZ Centrum igazgatóságának elnöke ugyanakkor a nemrég bevezetett lakástámogatási eszközök hatását fejtegette. Az intézkedési csomag várható eredményeit nem vitatta, de hangsúlyozta, hogy sokak számára az építkezés és a felújítás teljesen ismeretlen terület. A szakember szerint a szürke foltokat mindenképp világossá kell tenni a beruházó családok számára, akiknek külön kockázatot jelent, ha kivitelező nélkül vágnak bele a munkába. „Ha valaki önállóan építkezik, akkor az építkezés előrehaladtával részletekben kaphatja meg a CSOK összegét is” – szögezte le Juhász Attila. „A bank ellenőrizni fogja a műszaki készültségi fokot, és azt is, hogy az igényléskor általa jóváhagyott költségvetés készültségi fok szerinti legalább 70 százalékáról van-e saját nevére szóló, kifizetett anyagszámlája, illetve építési szolgáltatási számlája.”

Arról sem szabad megfeledkeznünk, ha új otthonunk alapjait generálkivitelező közreműködése nélkül fektetjük le, a tervezőnk mellett mi magunk leszünk a felelősek például azért, hogy az elkészült ház megfeleljen az építési jogszabályoknak és megkapja majd a használatbavételi engedélyt. A beruházók edukációja tehát nélkülözhetetlen, ebben pedig a kereskedők felelőssége és szerepe vitathatatlan.  Elsődleges fontosságú felhívni a lakosok figyelmét a hosszú távú gondolkodás szükségességére és a fenntarthatóságra, mint elengedhetetlen tényezőre a lakások építésénél, felújításánál.

(tozsdeforum.hu)

Aktuálislakásépítésúj építésű lakások