2024.10.14, Hétfő

A zalaegerszegi székhelyű ZÁÉV Építőipari Zrt. és a budapesti Primogen FM Üzemeltetési Kft. által alkotott Palatinus 2015 Konzorcium nettó 2 milliárd 199 millió forinttal nyerte a közbeszerzést - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A ZÁÉV-et ezen a héten az MTK stadion felújításában is győztesnek hirdették ki a Z-W MTK Konzorcium tagjaként.

A szerződés eredetileg becsült összértéke 2,2 milliárd forint volt, a konzorcium kínálta a legalacsonyabb összegű ellenszolgáltatást. Ajánlatot tett még két fővárosi cég, a Magyar Építő Zrt., valamint a Kalotherm Építőipari Zrt. is.

Az MTI kérdésére az ajánlatkérő közölte, első helyen áll a főépület átfogó felújítása és funkcióbővítése, úgy hogy maradéktalanul betartsák a műemlékvédelmi hatóság előírásait. Az épület homlokzatát például az eredeti Janáky-féle tervek szerint újítják fel.

Az alagsorban wellness és fitnesz részleget alakítanak ki a szükséges kiszolgálóterek - öltöző- mosdó- és személyzeti területek - kiépítésével. A termál medence lefedésével és az említett új wellness átadásával a Palatinus strand is egész évben nyitva tarthat - áll a közleményben.     

Az épület egészét akadálymentessé teszik. A strandszezon idején használatos öltözőterületek szintén megújulnak, az itt található műemlékileg védett kabinokat restaurálják. Az új wellness rész várhatóan 2017. második negyedévére készül el.

Galéria

ZÁÉV Építőipari Zrt.Aktuális