Az autópálya korszerűsítésén az Euroaszfalt gépei is dolgoznak.
Több helyen is zajlik az M1-es autópálya korszerűsítése ideiglenes forgalomkorlátozás mellett – derül ki a Magyar Közút Nzrt. sajtóközleményéből. A tavasszal bejelentett felújítási programban számos szakaszon végeznek nagyfelületű burkolatjavítási munkálatokat.
Jelenleg az autópálya öt részét érinti a projektsorozat:
Emellett a felújítás részeként több helyen vegyszeres gyomirtásra és pályajelfelfestésre is sor kerül.
A STRABAG és a Duna Aszfalt konzorciuma 219 millió eurós infrastruktúra projektet valósít meg az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) finanszírozásából Észak-Macedóniában. A 11,5 kilométeres hegyvidéki autópályához mintegy 370 méteres, kétjáratos alagút, két völgyhíd és 2x2 sávos kiépítéshez kapcsolódó infrastruktúra létesül, az elkészült útszakasz üzemeltetéséről és karbantartásáról pedig öt éven át a kivitelezők gondoskodnak.
Kísérleti útszakasz épült a TPA építőipari kompetenciaközpont kutatási-fejlesztési eredményeinek gyakorlati alkalmazására a komlói roxit andezitbánya bekötőútján. A STRABAG szakemberei a nehézgépjárművek által használt út egyes szakaszain szálerősített alaprétegeket, ligninnel adalékolt aszfaltkeverékeket és gumibitumenes aszfaltrétegeket alkalmaztak.