A projekt részeként az útfelújítás mellett a délkeleti városrész csapadékvíz-elvezetési rendszerei, valamint a zsellérközös területek rehabilitációja is folytatódik.
Elkezdődött a Harmadosztály elnevezésű városrész öt utcájának felújítása – derül ki a gyongyos.hu cikkéből. A beruházás az önkormányzat 300 millió forintos fejlesztési csomagjának részeként 32 millió forintból a HE-DO Kft., az Invent-Bau Kft., a Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., az Andezit Mély és- Magasépítő Kft., valamint a Sándoraszfalt Útépítő Kft. konzorciumának kivitelezésében valósul meg.
Szilárd burkolattal látják el a Harmadosztály elnevezésű városrész öt utcáját összesen mintegy 3000 négyzetméteren.
A projektben szereplő utcák:

A település polgármestere Hiesz György így nyilatkozott: Ezen a városrészen eddig egyáltalán nem volt szilárd burkolatú út, esőben nyakig sárosan jártak gyerekek.
A polgármester egy hatodik utca esetleges felújítását is megemlítette: az Iglói utca nem szerepelt a felújításra szánt utcák között, így most azon dolgozunk, hogy ezt a fontos beközlekedő utat is aszfalttal tudjuk ellátni, azokban a kis utcákban pedig, amelyek most kimaradtak a beruházásból, zúzalékkal, mart aszfalttal próbáljuk enyhíteni a közlekedési nehézségeket - fogalmazott a városvezető.
A fejlesztési csomagban egyebek mellett a mátrafüredi Üdülősor utca felújítása, a délkeleti városrész csapadékvíz-elvezetési rendszerének, valamint a zsellérközös területek rehabilitációjának folytatása és a Dél-kálváriaparti lakótelep útépítése valósul meg várhatóan még idén.














A hazai gyorsforgalmi úthálózat üzemeltetése ma már jóval többről szól, mint karbantartásról. Digitális adatgyűjtés, mesterséges intelligencia, dróntechnológia és fenntarthatósági szempontok alakítják a jövőt. Két fiatal szakemberrel beszélgettünk az innovációs projektekről, amelyek alapjaiban formálják át az MKIF-nél az útüzemeltetés gyakorlatát.
Az M6-os autópálya és a mohácsi Busó-körforgalom között mintegy 6 km-es szakaszt adnak át a forgalomnak; összességében közel 30 kilométernyi gyorsforgalmi út épül.