Több mint egymilliárd forint európai uniós támogatásból több fontos útszakaszt újítottak fel a vármegyeszékhelyen.
Ahogy korábban már beszámoltunk róla 833 millió forintból újult meg a Korányi Frigyes utca 2650 méteren, és épült ki körforgalom a Korányi − Csaló köz csomópontban Nyíregyházán. Megújult emellett a Szarvas utca is 138 millió forintból, mintegy 466 méteres szakaszon.
A kivitelezést a Ke-Víz 21 Zrt. végezte el. Mindkét útszakaszt érintően felújították a burkolatot, átépítették az autóbuszöblöket, áthelyeztek megállókat, akadálymentesítettek autóbuszperonokat.
A nyiregyhaza.hu oldalon megjelent információk szerint a város még 2018-ban nyerte el annak az európai uniós pályázatnak a támogatását, amelynek keretében a fentiek megvalósultak.
A maradvány összegből új projektelem került bevonásra: a Csaló köz két oldalán található járda felújítása 385 méteren, bruttó 12,5 millió Ft értékben.
A projekt teljes költségvetése, azaz a támogatási összeg a járulékos költségekkel együtt, 1,121 milliárd Ft, mely vissza nem térítendő támogatás. A beruházás az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
A fejlesztés célja az volt, hogy a városközpont felé vezető utakon biztonságosabb közlekedési körülményeket teremtsenek, elősegítsék az egyenletes haladást, csökkentve ezzel a várakozási időt és a környezeti terhelést. Célkitűzés volt az is, hogy az utak által érintett településrészek jobban megközelíthetővé váljanak a munkavállalók, a vállalkozások és a lakosság számára.
A Duna Group kivitelezésében épülő új csomópont az M44-es, az M5-ös, az 5-ös és a leendő M8-as találkozásánál jön létre.
A HE-DO dolgozik a projekten (illetve alvállalkozóként a KM Építő is részt vesz a kivitelezésben), melyben egy magyar-szlovák államhatáron futó összekötő út rézsűcsúszását javítják ki.