A Szeszgyár utca és a Szeszgyár köz újjáélesztését a HE-DO fogja kivitelezni.
A 90-es évek közepéig a Kőris utca 18–22. szám alatti ingatlanok a Budapesti Szeszipari Vállalathoz tartoztak. 1997-ben jött létre az a megállapodás, amelyben az ingatlan három részre való felosztásáról döntöttek, így alakult ki a Szeszgyár utca folytatásában a Visi Imre és a Kőris utca közötti átjárást biztosító, önkormányzati tulajdonban lévő Szeszgyár köz – derül ki a szintén önkormányzati RÉV8 Zrt. és közvetlenül a Józsefvárosi Önkormányzat információiból, melyeket a HE-DO is publikált weboldalán.
Most, mintegy három évtizeddel ezt követően, a kerületi önkormányzat megújítja a Szeszgyár közt és a teljes Szeszgyár utcát a HE-DO kivitelezésében, átfogó társadalmi egyeztetés után, melybe a tervezéshez a Műegyetem Urbanisztikai Tanszékét is bevonták a helybeliek mellett.
A Szeszgyár köz Kőris utca felőli részén jelenleg kihasználatlan terület helyén egy árnyékos zöld sétányt hoznak létre, mászófal és padok várják majd a városlakókat. A Szeszgyár utca további szakaszán pedig új fasort telepítenek, valamint megújul az útpálya és a járda is.
A tervek kialakítása mintegy másfél éves folyamat volt, a lebonyolító Rév8 2022 tavaszán két alkalommal is közösségi fórumokat tartott, hogy a helybeliek elmondhassák, mit látnának szívesen a megújuló utcában, és hogy mit szeretnének a jövőbeli sétányon csinálni: pihenni, játszani vagy sportolni – írják.
A beérkezett lakossági vélemények alapján a tervek véglegesítése lezárult és a szükséges hatósági és közműszolgáltatói engedélyek rendelkezésre állnak, valamint a kivitelezői közbeszerzést is lefolytatták. A munkálatokat a HE-DO 2024 szeptember végén kezdi el, és a tervek szerint 2025 márciusában zárulnak.
A javaslatok alapján a környékbeliek a Szeszgyár köz korábban kihasználatlan részébe egy gyalogos sétányt szerettek volna, amely természetközeli jellegű, és ahol meg is lehet pihenni. Ugyanakkor az is felmerült, hogy legyenek színes, játékos elemek is, és szívesen töltsenek itt időt az emberek, legyen szó nyugdíjasokról vagy kisgyerekekről.
A Szeszgyár utca tervezése során pedig az volt a fő szempont, hogy kényelmesebben lehessen sétálni az utcában, és árnyékosabb, zöldebb legyen. Ezért annyi fa telepítésére kerül sor, amennyit a föld alatt futó közművek megengednek, a Baross utca felőli szakaszon pedig a fasor útjában lévő vízvezetékek áthelyezésével erre a részre is lehet majd fákat telepíteni. A jelenlegi, kétoldali parkolás csak az egyik oldalon marad meg, a páros oldalon egy fasor telepítése valósul meg évelőágyásokkal.
Az utca átalakításához elfogadott terv főbb jellemzői:
A Szeszgyár köz gyalogossétányként megújuló szakaszát pedig úgy tervezték meg, hogy mind pihenésre, mind pedig játékra alkalmas helyszíneket is kialakítsanak benne, illetve mindez az áthaladókat se zavarja. A tervezés során azzal is számolni kellett, hogy biztosítsák a behajtást az itt működő vállalkozás számára: ehhez a Kőris utca felőli oldalon egy rámpa készül – írják a tájékoztatóban.
Ezen a helyszínen
ad majd át a HE-DO, ügyelve az átlátható, természetközeli kialakításra.
A zalai tesztpályához hasonló legközelebbi létesítmény Észak-Németországban található, de miután elkészül az oválpálya, Zalaegerszegen kínálják majd a kontinensen a legszélesebb tesztelési lehetőségeket a megrendelőknek.
Babarcnál új üzemi forduló épül.