2026.10.15, Csütörtök
Végre kerékpáros összeköttetést kap Fót és Dunakeszi
Illusztráció - Nagy Mihály / magyarepitok.hu

Végre kerékpáros összeköttetést kap Fót és Dunakeszi

magyarepítok.hu, TED

2026.10.15. 15:43 - Móré Levente

Mintegy egy kilométernyi, elválasztott kerékpárúttal teheti biztonságossá a két település közötti kerékpáros közlekedést a Penta.

Itt állíthatod be, hogy a Magyar Építők az elsők között legyen a Google találatokban!
hirdetés

A héten újabb infrastruktúra-fejlesztés veszi kezdetét Fóton, aláírták a Keleti Márton utca útburkolatának felújítására és az új kerékpárút kiépítésére vonatkozó kivitelezési szerződést. Az évtizedek óta várt, mintegy 97 millió forintos beruházást – amelyhez Fót a Versenyképes Járások Program keretében 69 millió forint vissza nem térítendő kormányzati támogatást nyert el – a közbeszerzés nyertese, a Penta Általános Építőipari Kft. valósítja meg. A munkálatok a Keleti Márton utcát a MOL töltőállomástól a vasútállomásig érintő felújítást a Balavásár utcánál kezdik, és a tervek szerint 2027 első negyedévében, március 22-ig fejezik be; ezzel közvetlen kerékpáros összeköttetést teremtenek Fót és Dunakeszi között.

 

 

Elválasztott kerékpárúttal teszik biztonságossá a közlekedést

A projekt keretében egy csaknem egy kilométeres szakaszon, a MOL töltőállomástól a vasútállomásig épül ki kétirányú, közvilágítással ellátott kerékpárút a Keleti Márton és a Győrffy István utcákon.

Kulcsfontosságú, új térségi kapcsolatot teremt a fejlesztés, hiszen közvetlenül becsatlakozik Dunakeszi meglévő kerékpáros hálózatába, így a mindennap ingázók, valamint a Nyugati Iparterület dolgozói számára is közvetlen összeköttetést biztosít a szomszédos települések között. A külön pályatest létesítése fontos a közlekedésbiztonság szempontjából, ugyanis a 2101-es út bevezető szakaszaként az utcában jelentős autó- és kamionforgalom van; így a beruházás most fizikailag is elválasztja a védtelen kerékpárosokat a nehézgépjárművektől.

 

Felújítják a vízelvezető rendszert is

A Keleti Márton utca komplex megújuláson esik át: a kivitelezés során korszerűsítik az úttest burkolatát, felújítják és szintbe emelik a megrongálódott vízelvezető rendszert, valamint új vízelvezetést alakítanak ki a csapadékvíz-problémák tartós megoldására.

A gyalogosok biztonsága érdekében a Keleti Márton és a József Attila utca csomópontjában mindkét irányban új, dedikált közvilágítással és akadálymentes, taktilis burkolati jelekkel ellátott gyalogosátkelőhelyek is létesülnek.

 

ÚtépítésPenta Általános Építőipari Kft.FótDunakeszikerékpárútútfelújítás

Hírlevél

hirdetés