2024.10.05, Szombat

A 95 évvel ezelőtt alapított magyar családi vállalkozás, a Terrán cégcsoport – öt leányvállalatból álló, és Európa 12 országába szállító – jelentős nemzetközi vállalattá fejlődött, megbízhatóságukat fémjelzi, hogy a hazai beton tetőcserépgyártó cégek közül 2015-től elsőként emelték termékeik garanciális idejét 50 évre, amit a külpiacokon is érvényesíthetnek a vásárlók. A Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. világszínvonalú gyártástechnológiájának köszönhetően Magyarországon kívül a külpiacaikon is kimagasló eredményeket értek el az év első ¾ évében, a 2014-es eredményeket várhatóan kb. 20%-kal tudják növelni 2015-ben.

A környező országokban a 2009-es válságot követően sem csökkent olyan drasztikusan az újépítések száma, mint Magyarországon. Szlovákiában például az idén az újépítések és a felújítások aránya már kb. 50-50%, míg itthon ez az arány 25-75%. Gódi Attila cégvezető szerint nagy lendületet adna a hazai építőiparnak a CSOK mellett párhuzamosan működő államilag támogatott lakossági hitelek kamatköltségeinek csökkentése. Gódi szerint a CSOK kiegészítésre szorul, jelenleg ugyanis nem terjed ki a lakásfelújításokra, így a tetőfelújításra sem.

 

A Terrán hazai és külpiaci eredményeit értékelve Gódi Attila ügyvezető igazgató még elmondta: „Az idei növekedésünk egyik legfontosabb záloga a Synus termékünkben rejlő innováció, és az innováció nyújtotta kedvező árfekvés. Arra számítok, hogy 2016-ban itthon és külföldön tovább élénkül a lakásépítési piac, a legnagyobb fellendülés számunkra valószínűleg a volt jugoszláv tagállamoknál mutatkozik majd.”

 

A Terrán csoport 2015 első 9 hónapjában 30 millió tetőcserepet értékesített itthon és külföldön, ami 25%-os növekedés 2014 hasonló időszakához viszonyítva, ez a mennyiség megközelítőleg egy városnyi épület befedését jelenti. A vállalat az idei év első 9 hónapjában 5,808 milliárd forint árbevételt realizált, ami közel 20%-kal magasabb az előző 4,931 milliárdos bázisidőszakhoz képest. Az exportból származó árbevétel a csoport árbevételének közel 55%-át teszik ki. A számottevő növekedés főként a magyarországi bevezetést követően a külpiacokon is népszerű Synus-nak, a legkönnyebb Terrán tetőcserépnek, illetve a 30-ról 50 évre emelt termékgaranciának köszönhető.

 

###

 

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.

Mészáros Kálmán a mai Szlovákia területén lévő Negyeden 1920-ban kezdett el betonalapú cserépgyártással foglalkozni, a család 1947-ben a dél-baranyai, régi iparos hagyományokkal rendelkező, mára várossá fejlődött Bólyon telepedett le. Itt fia, Mészáros Vilmos vitte tovább a családi tevékenységet. 1997-ben lépett be a vállalkozásba a család harmadik generációja, ezzel egy időben indult el a gyors technológiai fejlődés is, mára a Terrán Kft. komplett tetőfedési rendszereivel és kiváló minőségű termékeivel Európa egyik legmodernebb betoncserép gyártójává nőtte ki magát. A családi tradíciókra épülő cégnél alapvető követelmény a kutató-fejlesztő munka és a magas minőség iránti elkötelezettség. A vállalat Magyarországon kettő (Bólyon, Kunszentmiklóson), Szlovákiában egy gyárat működtet, a cégcsoport 2014-es konszolidált árbevétele 6,638 milliárd forint volt, az alkalmazottak száma 180 fő, Horvátországban, Romániában (Erdély), Szlovákiában és Szerbiában vannak leányvállalataik. (Anyavállalat: Magyarország (Bóly), leányvállalatok: Magyarország (Kunszentmiklós), Erdély (Kolozsvár), Horvátország (Eszék), Szerbia (Szabadka), Szlovákia (Farkasd).)

A cég számos elismerést is magáénak tudhat: 2003 tavaszán Construma Nagydíj, idén újra Construma díjat nyertek, 2005-ben BNV Nagydíj, 2010-ben Business Superbrands, 2013-ban Magyar Termék Nagydíj és MagyarBrands díj – ez utóbbit 2014-ben és 2015-ben is elnyerték, illetve 2014-es év legsikeresebb üzleti márkája lett a TERRÁN.

 

Terrán Tetőcserép Gyártó Kft.Gazdaság