2024.04.17, Szerda
A szakértelem és a tapasztalat hozta meg a Szabadics sikerét a román piacon

A szakértelem és a tapasztalat hozta meg a Szabadics sikerét a román piacon

magyarepitok.hu

2023.12.18. 09:36 - Bíró Beáta

A nagykanizsai székhelyű cég három éve működteti fióktelepét és román leányvállalatát. Mára egy sikeresen lezárt projektet és négy kivitelezés alatt álló beruházást tudhat magáénak.

Hirdetés

Több mint 30 éves múltra tekint vissza a Szabadics Építőipari Zrt., melynek jogelődjét 1989-ben alapította Szabadics József, összesen 8 fővel. Az egyéni vállalkozásból 1996-ban létrejött közmű- és mélyépítő cég tevékenységi köre azóta folyamatosan, lendületesen bővül. A 2014-2020-as Európai Uniós költségvetési ciklus KEHOP operatív programjának elemzése után azonban a vállalat felismerte, hogy a klasszikus települési közműépítési (szennyvíz, ivóvíz) feladatok, valamint források csökkenni fognak. A cég ennek okát egyrészt az infrastruktúrával való ellátottság növekedésében, másrészt Európai Unió előtt álló kihívásokban látta.

A mélyépítő vállalat, amelynek mára magasépítési üzletága is meghatározóvá nőtte ki magát, keresni kezdte azokat a lehetőségeket, ahol a rendelkezésre álló tudást, tapasztalatot hasznosítani tudják. A piacok elemzése után Horvátországban és Romániában láttak reális lehetőségeket az építkezésre.

 

Kovács Tamás, a Szabadics Építőipari Zrt. elnöke

 

A társaság 2018-tól kezdve folyamatosan pályázott a román építőipari tendereken – mondta el lapunknak Kovács Tamás, a Szabadics Zrt. elnöke. „Végül a 2020-as év hozta meg a sikert: ekkor sikerült nyertes ajánlatot adnunk két romániai céggel konzorciumban indulva. Ekkor alapítottuk meg a Szabadics Romania S.R.L.-t, melynek vezetését lelkes kollégánkra, Felföldi Cristianra bíztuk, aki a kelet-magyarországi munkák mellett jelenleg is irányítja a romániai tevékenységünket. Ő állította fel azt a csapatot, amely képes volt megvalósítani a 2020-ban elnyert projektet és dolgozik az azóta leszerződött újabb öt, közműépítési projekt kivitelezésén.”

 

 

Igazodtak a romániai sajátosságokhoz

Az elmúlt három év fontos és pozitív tapasztalatokat hozott. Kovács Tamás elnök olyan szempontokat sorolt fel, amelyek elengedhetetlenek a romániai cégük sikerességéhez. Az egyik Románia nagy területéből adódik. Roppant fontos, hogy a cég tevékenysége területileg determinált legyen, mert mint mondta, az ottani közlekedési infrastruktúrával nem felügyelhető egyszerre két, földrajzilag egymástól távolabb eső projekt.

„A másik az, hogy Románia is hasonlóan szenved a munkaerő kivándorlásától, mint hazánk, ezért nehezen és drágán lehet csak erőforrást találni és a román bérszínvonal magasabb a magyarnál. Ezt valamelyest kompenzálja az a könnyebbség, hogy egyszerűbb magyarul tudó kollégát találni, mint mondjuk Horvátországban. A közbeszerzési folyamatok ott is nagyon el tudnak húzódni, viszont indexálást építenek a szerződésekbe.

Abban az esetben, ha valaki meg tudja fogalmazni, hogy mik az ő erősségei és erre alapuló üzleti modellt épít ott, akkor szerintem sikeres tud lenni.”

 

 

 

Tapasztalt, helyi kötődésű mérnök a határon túli csapat élén

Felföldi Cristian, aki nemcsak a Szabadics Építőipari Zrt. kelet-magyarországi régiójának, hanem a Szabadics Romania S.R.L.-nek is igazgatója, Romániában született és 2012-ig ott is élt. Tanulmányait a Temesvári Műszaki Egyetemen végezte. Fontos számára a települések fejlődése. Referenciái között szerepel a közműépítés csaknem valamennyi formája, útépítés, naperőmű kivitelezés, energetikai korszerűsítés, térépítés, csarnok- és szerkezetépítés. Munkájában fontos a precizitás, hogy a projektek határidőre és jó minőségben valósuljanak meg.

A szakember a magyarországi vállalat és egyben a Szabadics Romania S.R.L. alapkövének is tartja a proaktív szemléletet, az alkalmazkodóképességet és az elhivatottságot.

 

Felföldi Cristian, a Szabadics Építőipari Zrt. kelet-magyarországi régióigazgatója,
a Szabadics Romania S.R.L. igazgatója 

 

„Az alapítás évében, 2020-ban úgy gondoltuk, hogy a megfelelő tudás, tapasztalat, referencia, ami már rendelkezésünkre állt, elegendő az új piacokon történő megjelenéshez. Most, három év távlatából elmondhatjuk, hogy nagyon sokat tanultunk a külföldi piacok sajátosságairól és már sokkal felkészültebben küzdjük le az elénk gördülő akadályokat.”

 

A precíz munka és szakértelem eredményeket hozott

Az igazgató sikerként értékeli a helyi szakemberek tudásának, tapasztalatának integrálását szervezetükbe. Kiemelte: a sok befektetett munka, a román működést segítő és a működésben részt vevő kollégák kitartása, mérnöki tudása meghozta a várt eredményeket.

„A Szabadics Romania S.R.L. megalapítása és a szervezet felépítése, illetve működtetése egy nagyon izgalmas feladat. A Szabadics Építőipari Zrt. három generáción át tartó folyamatos fejlődéséből, tudásából és minőség iránti elhivatottságából építkezünk, amit csak felelősségtudatosan lehet végezni. Fontos, hogy az anyavállalat értékeit átörökítve és honosítva azokat, Romániában is stabilitást és sikereket érjünk el.”

 

 

A cél az, hogy integrálják a helyi értékeket a működésükbe, amivel megteremthető a hosszútávú romániai tevékenységhez szükséges környezet és céges infrastruktúra. Számunkra fontos, hogy a SZABADICS név Romániában is, a megrendelői- és az építőipar szakmai szereplőinek körében elismert legyen. Ugyanakkor hisszük, hogy a jól elvégzett munka értéket teremt, a szerződés szerint, határidőben, jó minőségben elvégzett munkára igény volt, van és lesz” – tette hozzá Felföldi Cristian.

„A Szabadics Romania S.R.L.-ben a folyamatos fejlesztésre, fejlődésre és tanulásra nagy fókuszt helyezünk. Saját magunk felé támasztott elvárás, hogy a tevékenységünk a megrendelők elégedettségét és a lakosság igényeit teljes mértékben kiszolgálják, ehhez elengedhetetlen a folyamatos önreflexió” – emelte ki tovább Felföldi Cristian.   

 

 

Az első elnyert projekt sikeresen lezárult

A Szabadics mára egy projektet sikeresen lezárt, további négynek pedig jelenleg is zajlik a kivitelezése.

A ,,CL20 A vízellátórendszer kibővítése a Hidalmás – Zutor és Romlott – Kásapatak területeken” nevű első, 2020-ban elnyert projektet átszámítva 4.962.086.333 forint ajánlati árral valósíthatta meg a SZABADICS Építőipari Zrt. A vállalat két romániai céggel, az S.C. ACSA S.A-val és az S.C. SMZ IMPEX S.R.L.-rel konzorciumban kezdte a kivitelezést. Idővel a harmadik cég kiszállít, így az első említett társasággal együtt fejezték be a Compania de Apa Somes vízszolgáltató által megrendelt projektet.   

 

 

A beruházás érinti Felsőegregy, Drág, Almásszentmihály, Magyarzsombor, Vármező, Alsóegregy, Vajdaháza településeket is. A 2021 márciusában kezdődött kivitelezésben megvalósult:

  • 175 km különböző átmérőjű KPE vezeték
  • 10 db 100m3 és 200m3-es víztározó
  • vízkezelő (klóradagoló) és nyomásfokozó műtárgyak

A megvalósításban fontos szerepe volt az ütemtervek és a folyamatos kooperációkon elhangzottak kölcsönös betartására. Felföldi Cristian hangsúlyozta, hogy a CL20 projekten kiemelten korrekt, együttműködő és a problémák megoldására fókuszáló megrendelő és mérnök szervezettel dolgozhattak együtt. A projekt zárása határidőre megtörtént, a műszaki átadás-átvétel 2023 májusában zárult. Ugyanakkor sajnálatos módon a hálózat vízzel történő ellátottsága nem megoldott, ezért a végfelhasználók a kivitelezés eredményét, a működő hálózatot egyelőre nem élvezhetik.

Galéria

VízgazdálkodásSzabadics Zrt.Szabadics Romania S.R.L.Romániavízgazdálkodásivóvízhálózat

Hírlevél

Hirdetés