A kivitelező Duna Aszfalt Zrt. a Facebook oldalán tette közzé Budapest egyik legnagyobb projektjének a kulcseseményét.
Bravúros mérnöki teljesítmény és komoly szervezési háttér kellett a Déli összekötő vasúti Duna-híd fejlesztésének egyik munkafázisához. A projektben a Keleti pályaudvar és Hegyeshalom közötti vonalon fekvő, korábban kétvágányos híd egy harmadik vágánnyal bővül.
A híd korábbi felszerkezetét elbontották, az új felszerkezet első eleme 80 méteres és 425 tonnás. Ennek a helyére emelése egy többlépcsős, speciális munkafolyamat, amiről itt írtunk bővebben.
Az összesen 510 méter hosszú híd Duna feletti acélszerkezeti egységeit a csepeli előszerelő területen készítik el. Egy-egy elemnek a hídhoz szállítása és a behelyezése hatalmas körültekintést igénylő, több napig tartó, összetett feladat, így több hónapig eltart, míg az összes elem a helyére kerül.
A kivitelező Duna Aszfalt nemrég a közösségi oldalán tette közzé az első elemhez kapcsolódó műveletről beszámoló kisfilmet, amelyet a Magyar Építők videósai készítettek.
Már a beüzemelésnél tart Szent György Egyetemi Oktató Kórház új tömbjének építésével a Fejér-B.Á.L. és az Épkar.
A Duna Aszfalt munkájával az új 2x2 sávos kelet-magyarországi út közel 30 kilométeres szakaszán a Tisza mellékfolyóját hamarosan átívelő átkelő munkája izgalmas szakasznál járt, amikor a most látható felvételek készültek. Videónk második részében pedig bemutatunk több, már álló hidat is, melyek szintén a beruházás részeként épülnek meg.