A Colas, a Duna Aszfalt és az Euroaszfalt kivitelezésében 44 kilométeren épül négysávos út, a projektben hat település tehermentesül az átmenő forgalom alól.
Pénteken délben Üllő közelében letették az alapkövét az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Cegléd között épülő szakaszának. A 44 km hosszú szakaszt két ütemben fejlesztik: az Üllő és Albertirsa közötti 30 kilométert (a képen narancssárgával jelölve) a Duna Aszfalt Kft. és az EuroAszfalt Kft. konzorciuma végzi, míg az Albertirsa és Cegléd közötti 14 km-t (a képen pirossal) a Colas Út, Colas Hungária Zrt. és Colas Közlekedésépítési Kft. alkotta konzorcium kivitelezi.
Az első ütemben Üllő-Albertirsa között új nyomvonalon valósul meg a kétszer két sávos gyorsforgalmi út. Ugyanakkor Albertirsa és Cegléd között a kétszer egy sávos szakaszokat bővítik kétszer két sávosra.
A szakasz megépítésével tehermentesül az átmenő forgalom alól Monor, Monorierdő, Pilis, Albertirsa, Ceglédbercel, Cegléd. Az összesen több mint 72 milliárd forintos beruházás 2019 őszére fejeződik be a tervek szerint.
Az ünnepélyes alapkőletételen Varga Mihály, nemzetgazdasági miniszter rámutatott, az új projekt erősíti a Tápióság, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar megye és az egész észak-alföldi régió gazdasági potenciáját, emellett jelentősen javítja a 4-es főút által érintett településeken élők életminőségét is.
Homolya Róbert, az NFM közlekedéspolitikáért felelős államtitkára azt hangsúlyozta, az M4-es fejlesztése nem áll meg az érintett szakasszal. „Már folyamatban van a Cegléd és Abony közötti szakasz tenderének előkészítése” – fogalmazott az államtitkár. „Reményeink szerint az uniós forrás meghiúsulása miatt leállított Abony és Fegyvernek közötti szakasz vonatkozásában is le tudjuk zárni a vállalkozókkal a szerződéseket, így ez a szakasz is tovább tud épülni.”
Homolya Róbert a kormány átfogó útépítési programjáról is szólt, melyből már jelen pillanatban több száz kilométer kivitelezés alatt van. "2022-ig a meglévő 1500 kilométernyi gyorsforgalmi úthálózat 900 kilométerrel fog bővülni, nyugodtan kijelenthetjük, hogy ezzel Magyarország szintet fog ugrani."
Mayer András, a NIF Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a Pest megyére vonatkozó uniós fejlesztési korlátozások miatt a 4-es út fejlesztése eddig nem indulhatott meg, de 2016-tól a kormány forrást biztosított, és elrendelte a továbbépítések előkészítését.
Grátzer Szabolcsot, a Market tervezési osztályvezetőjét kérdeztük a szabvány jelentőségéről és a BIM-fejlesztések irányairól.
A HE-DO által jócskán a határidő előtt lezárt projektben nem csupán az aszfalt és a járdák újultak meg: a zöld szempontok is érvényesültek, és egy játszótér is létre jött.