A KÉSZ kivitelezésében hatszintes parkolóházat építenek és fejlesztik a rakodóvágányok infrastruktúráját is.
Miután tegnap átadták Ferihegy 2B termináljának új utasmólóját a KÉSZ Építő Zrt. kivitelezésében, most két újabb nagyberuházás munkálataiba foghat bele a Liszt Ferenc Repülőtéren a vállalatcsoport:
A projektek a Budapest Airport Zrt. beruházásában valósulnak meg.

Az új hatszintes parkolóházat a jelenlegi Terminál Parkoló helyén alakítják ki és várhatóan 2020 második negyedévérere készül el. A munkálatok idején az eddigi Holiday Plus Parkoló területére helyezhetik majd el járműveiket a látogatók, illetve ide helyezik át a szolgáltatáshoz tartozó ügyfélszolgálati irodát is.
Az infrastrukturális fejlesztés során
Emellett a terület víztelenítési feladatait is ellátják. Ebben a projektben, a KÉSZ a kivitelezés mellett a tervezési feladatokat is elvállalta.
Több mint 180 ezer négyzetméteren zöldfelületet alakítanak ki – a kivitelezés 36 hónapig tarthat.
Felsorolni is nehéz, mennyi útfejlesztés vár az MKIF-re 2034-ig. Autópályák bővülnek, új gyorsforgalmi utak rajzolódnak fel a térképen, miközben a fenntarthatóság is egyre hangsúlyosabb szerepet kap.