Az ország legnagyobb irodaházát két és fél év alatt építette fel a Market, a Telekom dolgozói hamarosan kezdhetik a beköltözést.
Átvehette az elkészült Telekom székházat a fejlesztő Wing Zrt. a kivitelező Market Zrt-től – értesült a Magyar Építők. Szerkesztőségünk információi szerint a Market munkatársai az eredeti határidő szerint fejezték be a munkát, a használatba vételi engedély jogerőre emelkedett, így a bérlő, azaz a Magyar Telekom Nyrt. számára megkezdődhet a bútorozási és beköltözési folyamat.
A csúszás nélkül végigvitt projektet komoly munka árán, nagy hajrával fejezte be a Market, hiszen őket sem kerülték el az építőipart érintő jelenlegi problémák, mint a gyártói kapacitáshiány és a munkaerőhiány. Az egész szakma érdeme, hogy mindennek dacára, kiváló szervezéssel időben elkészültek.
Az ország legnagyobb irodaházának számító 104 ezer négyzetméteres épület alapkövét hivatalosan 2016 novemberében helyezték el, egy évre rá pedig már készen állt a szerkezet is. A nem sokkal a bokrétaünnepet megelőzően, 2017-ben készült interjúnkból kiderült, hogy a Market számos rekordot megdöntött a kivitelezés során, s olyan bravúrt hajtott végre, melyre más magyar magasépítő cég nemigen képes. Ezek közé tartozott például a bejáratnál felállított hét, 22 méter magas pillér vagy a több mint 15 ezer négyzetméteres, elemes üveghomlokzat.
A hét-, illetve nyolcemeletes épület felső szintjén az irodák mellett kávézót, valamint tetőteraszt építettek. Az irodákat az alsóbb szinteken open office-ként alakították ki, melyet vezetői szobák, teakonyhák, pihenőrészek osztanak kisebb egységekre. A két kiszolgáló konyha és az 500 fő befogadására alkalmas étterem mellett helyet kapott az épületben egy 300 fős konferenciaközpont és számos tárgyaló is.
A nyolcemeletes épületrész felső szintjére fitness központ került, a hétemeletes rész tetején pedig futópálya helyezkedik el, körülölelve a belső udvart. Utóbbiban a zöldfelület mellett egy mesterséges tavat is kialakítottak. Az emeletek alatt három szintnyi mélygarázs, valamint zuhanyzóval és öltözővel ellátott kerékpártároló várja az épület leendő 4500 dolgozóját.





Egy útépítő elemzés adatai alapján nem csupán a román autópálya építés könyvelhet majd el 2026-ban újabb rekordot. Erdély magyaroklakta vidékeinek jelentősen feljavul az elérhetősége: beérik a munka az A3-ason.
A KÉSZ Csoport több évtizedes jelenléte világosan mutatja, biztos pontként teljesít mind a magyar, mind a külföldi piacon. A teljes építőipari vertikumot lefedő cégcsoport az a hely, ahol az innováció, a professzionális projektmenedzsment, a digitalizáció és a minőségbiztosítás nem üres lózung, hanem meghatározó stratégiai irányok, a sikeres működés elengedhetetlen építőkövei. Ármos Béla, a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. vezérigazgatója, a KÉSZ Holding Zrt. igazgatósági tagja válaszolt a Magyar Építőknek többek között arra, miért jó partnerségi viszonyba kerülni a vállalattal.