A Market dolgozói már elérték a legnagyobb magyar irodaépület legmagasabb pontját. A fontos mérföldkő apropóján egykilométeres sétán járhattuk körbe a hatalmas ingatlanfejlesztést.
Szerkezetkész a Market Építő Zrt. által kivitelezett 100 ezer négyzetméteres Telekom székház, amely Magyarország legnagyobb egybefüggő irodaépülete lesz, s amely a Liszt Ferenc repülőtérről érkezők számára a főváros kapujának is tekinthető.
Noah Steinberg, az ingatlanfejlesztő Wing Zrt. elnök-vezérigazgatója érdekességként kiemelte, hogy az egy év múlva elkészülő épületbe 14 focipályányi síküveget építettek be. Hangsúlyozta, hogy jó lesz az emberközpontú, környezettudatos székházban dolgozni. „A világszínvonalú épület jó példája annak, hogyan képzeli el a Wing a jövő irodaházait” – mondta.
„Az új székházunkban több mint 4000 Telekomos és T-Systems-es munkatárs fog együtt dolgozni. Mindent megteszünk azért, hogy inspiráló környezetet biztosítsunk az új otthonunkban, amelynek köszönhetően végre megszűnik a széttagoltságunk” – mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom vezérigazgatója.
A tájékoztatót követő bejáráson Schőmer Norbert, a Wing Zrt. irodaprojektekért felelős vezérigazgató helyettese vezette körbe a sajtó munkatársait a bruttó százerer négyzetméteres épületben. A körülbelül egy kilométeres séta során az épület alatti mélygarázsoktól a nyolcadik emelet felett található tetőig bemutatták az irodaházat, majd a bejárás végén VR-szemüvegeken is bemutatták az épület várható végleges állapotát.



















Valódi, bejárható kertként, inspirációs térként és szakmai tudásközpontként is működik majd a Leier győri mintakertje, amely új megközelítést hoz a hazai kertépítésbe.
Az esemény üzenete egyértelmű: az építőipar nem kerülheti meg többé a bizalomra épülő kommunikációt, a stratégiai marketinget, a belső erőforrásokra építő employer brandinget és a tudatosan felépített társadalmi szerepvállalást. A vállalatok és a fiatal generációk közötti kapcsolat kulcsa pedig az átláthatóság, a hitelesség és a valódi párbeszéd.