A víz- és mélyépítési cég a Nagy-tó újjáélesztésével új élőhelyeket teremt, és előkészít egy fokgazdálkodási mintaterületet.
A Békés Drén Környezetvédelmi, Víz- és Mélyépítési Kft. megkezdte a tiszaalpári Nagy-tó kotrását, illetve a hozzá kapcsolódó csatorna és zsilip, valamint a tőzegbánya tó rendbe tételét. A Kiskunsági Nemzeti Park 360 millió forintos beruházásában a kivitelező békési cég egy hét hektáros nyílt vízfelszínt és egy szigetet hoz létre a szerves üledék miatt sekéllyé és mocsarassá vált tóban.
A halak és a vízimadarak is komoly segítséget kapnak
A nemzeti park igazgatósága arról számolt be, hogy a kikotort anyagból létrejövő kéthektáros sziget a tavasszal visszaérkező madarak költését szolgálja majd. A Nagy-tó madártani szempontból az egyik leggazdagabb élőhely, évente több száz pár madárnak ad otthont, köztük nagykócsagnak, vörösgémnek, bakcsónak, kanalas gémnek. A vonulási időszakban fontos táplálkozó- és pihenőhely, de oda járnak élelemért a környéken költő rétisasok is
A Tisza áradásainak köszönhetően évről évre jelentős mennyiségű hal marad a tómederben, de alacsony vízszint mellett nem tudnak áttelelni, ezért idén is jelentős halpusztulástól lehet tartani. A projekt után a tó kedvező élőhelyet nyújt majd az árvíz után a tóban rekedt halaknak.
Tovább gazdagodik az Alpári-rét
A projekt részeként kitisztítják a tavat és a tiszaalpári Holt-Tiszát összekötő, de mára teljesen beiszapolódott csatornát, illetve a kettőt elválasztó zsilipet. A projekt kozbeszerzes.hu-n megjelent hirdetménye szerint a beruházással megteremtik a feltételeket a víz és ebből kifolyólag a halak szabályozott ki- és beeresztésére, egy fokgazdálkodási mintaterület kialakítására.
A szintén itt található egykori tőzegbánya tavat is megtisztítják a szeméttől, valamint újra kialakítják a kapcsolatot a Nagy-tó és a tőzegbánya között. A tervek szerint 2018 őszére ez a vizes élőhely is, átereszek és kisebb erek hálózatának létrehozásával, bekapcsolódik majd az Alpári-rét gazdag élőhelyrendszerébe.
Az interneten elérhető nyilvános adatok szerint az 1996-ban alapított Békés Drén legutóbbi éves árbevétele 19,35 milliárd forint volt, alkalmazottjainak száma 91 fő.
Mohácstól kis híján a déli határig vezetheti Baranya öntözőhálózatát a SZABADICS Group és a AQUAPROFIT.
A Nógrád vármegyei projektet a HE-DO végezte el.