Többek közt modern kerékpárosközpontok épülnek Kismaroson, Szobon, Zebegényben és még több településen.
Nagyszabású fejlesztési csomagot indítanak a Börzsöny és az Ipoly folyó térségében – tette közzé az Építési és Közlekedési Minisztérium a közösségi oldalán. A „Börzsönyt és Ipolyt mindenkinek!” projekt elindulásáról a Királyréti Erdei Vasút királyréti végállomásán számoltak be. A fejlesztések 2029 tavaszára fejeződnek be.
A 3 milliárd forintos program hét szervezet összefogásával valósul meg:
Az építésügyi tárca több mint 2,2 milliárd forintos támogatással járul hozzá a fejlesztésekhez.
A bejegyzés szerint a projektcsomagnak köszönhetően modern kerékpárosközpontok épülnek Kismaroson, Szobon, Zebegényben és még több településen. Eközben a kisvasút vonalát is meghosszabbítják, hogy könnyebb és élvezetesebb legyen a kirándulók számára az utazás.
A nyilvánosan elérhető kormányzati adatok szerint a a Királyrét és Kismaros közötti erdei kisvasút a Kismarossal szomszédos Verőcéig, az ottani kerékpáros központig kerül meghosszabbításra. Az új megálló Verőcén a biciklis központ épülete mellé épül meg.
A projektben a kisvasutat meghosszabbítják, illetve a meglévő, üzemen kívüli szakaszt is felújítják - összesen mintegy 630 méter hosszúságban. Az új megállóhely csökkenti a Kismarosi megállóhely jelenlegi utasforgalmát és túlterheltségét.
Az átfogó börzsönyi programban a víziturizmus is jelentős fejlesztést kap: 1,1 milliárd forintos beruházás révén a Dunakanyar több településén – többek közt Ipolydamásdon, Nagymaroson és Visegrádon – fejlesztik a víziturisztikai infrastruktúrát.
Mindezeken túl a Börzsöny Vándorút projekt keretében átfogó gyalogtúra-hálózat jön létre.
A budai fonódó villamoshálózat második ütemének tervezésekor egy csaknem háromkilométeres, 16 közúti csomópontot érintő városi sáv teljes infrastruktúráját kellett összehangolniuk a FŐMTERV szakembereinek. A Szent Gellért tértől a Budafoki útig vezető kétvágányú villamospályával és a hét megállópárral együtt a kapcsolódó közúti, közmű- és energiaellátási rendszereket is megtervezték. A műszaki megoldásokat a meglévő fasorok megőrzésével, a zöldfelületek bővítésével és a Duna-parti gyalogos-kerékpáros kapcsolatok fejlesztésével hangolták össze.
Lezárult a közbeszerzés. Elkezdődhet a 14-es villamosvonal korszerűsítésének és az Angyalföldi kocsiszín fejlesztésének előkészítése, hogy fogadhassák a fővárosi kötött pályás közlekedés új járműveit.