Az E.ON több mint 2 milliárd forintból javítja és növeli ellátórendszerét, a nyíregyházi Pangea Ökocentrum áramellátását már meg is oldották.
Az E.ON idén 2,3 milliárd forint értékben tervez beruházásokat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - jelentette be Haraszti Judit, a E.ON Tiszántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója csütörtökön. Az összeg több mint felét a csatlakozási igényekkel kapcsolatos beruházások teszik ki, emellett hálózatrekonstrukcióra- és fejlesztésre, madárvédelemre, elektromos autótöltők telepítésébe és duális villanyszerelő-képzésbe ruház be saját forrásaiból.
Nyíregyházán mintegy 600 millió forint értékben történnek beruházások - mondta el Alföldi Zoltán, a vállalat nyíregyházi üzemvezetője. A megyeszékhely áramhálózati üzeme körülbelül 246 ezer fogyasztónak szolgáltat, emellett több mint 4500 kilométer középfeszültségű és 4800 kilométer kisfeszültségű vezeték fejlesztéséről, karbantartásáról gondoskodik.
Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a sajtótájékoztatón elmondta, Nyíregyházán mintegy ötven helyszínen zajlanak beruházások, az áramszolgáltató és az önkormányzat között kiváló az együttműködés. Ennek példája, hogy a Sóstógyógyfürdőn épülő Pangea Ökocentrum és Szálloda energiaellátásának kiépítését a vállalt határidő előtt fejezte be a szolgáltató.
Az E.ON elektromos töltőket és napenergiával működő kiserőműveket egyaránt telepít a megyeszékhely területén, emellett elkészült a Magyarországon egyedülálló hálózati energiatároló egység is a megyeszékhelyhez közeli Leveleken.
A két, összesen mintegy 122 kilométer hosszú horvátországi gázvezeték elkészültével megduplázódhat a Magyarország felé irányuló szállítási kapacitás. Ehhez el kell készülnie a Bosiljevo–Sziszek és Kozarac–Sziszek közötti vezetéképítéssel, amelyek a Krk LNG-terminálhoz kapcsolódó stratégiai infrastruktúra-fejlesztés részei.
Mezőkövesd büszkesége, a régió egyik leglátogatottabb fürdője a fejlesztésnek köszönhetően megújuló energiával is biztosítja működését.