A projektnyitón elhangzottak szerint a BMW-gyár energiaigényének több mint negyedét a naperőműpark fogja kiszolgálni.
Debrecenben szeptember 3-án letették a BMW Manufacturing Hungary Kft. napelemparkjának alapkövét - derült ki a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleményéből. A 71 futballpályányi méretű fotovoltaikus rendszer a vállalatcsoporton belül a legnagyobb lesz, és egyben ez lesz Magyarország legnagyobb ipari naperőműve is. Az eseményen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter úgy fogalmazott, a beruházás alátámasztja, hogy Magyarország a jövő zöld gazdaságának abszolút globális éllovasi pozíciójába került.
A tárcavezető emlékeztetett, néhány hónap múlva Debrecenben gördülnek le először a BMW tisztán elektromos platformra épült autói a gyártószalagokról.
„Emellett itt valósul meg a legnagyobb mértékben a napenergia bevonása a termelésbe, mivel az energiaigények több mint negyedét majd ez a naperőműpark fogja kiszolgálni."
Rámutatott, a kormány összességében körülbelül 400 milliárd forintnyi értékben hozott döntést infrastruktúra-fejlesztésekről Debrecen térségében az ipari beruházásokat támogatva.
Hozzátette, hogy az autóipar termelési értéke tavaly már 13 ezer milliárd forint felett volt, és hazánk immár hatodik éve a világ húsz legnagyobb autóipari exportőre közé tartozik. Legalább ekkora eredménynek nevezte ugyanakkor, hogy mindezt a károsanyag-kibocsátás folyamatos csökkentése mellett sikerült elérni, ami a zöldenergia-kapacitások bővítése nyomán volt lehetséges.
Kifejtette, hogy Magyarországon hamarosan mindhárom német prémium autómárka gyárral lesz jelen, miközben itt lesz a világ második legnagyobb elektromosakkumulátor-gyártó kapacitása is.
Hangsúlyozta, Magyarországon az ipar is egyre több naperőművet épít és használ. A tájékoztatása szerint Magyarországon ma 278 ezer háztartási és közel 3500 ipari naperőmű működik.
„Mi azt terveztük, hogy 2030-ra fogja elérni a magyarországi napenergia-kapacitás a 6000 megawattot. Ehhez képest most 6700 megawattnál tartunk" - tudatta.
A Szabolcs-Szatmárban vármegyében található Bujban átadott, eddigi legnagyobb hazai akkumulátoros villamosenergia-tároló megvalósítását követően, újabb nagyléptékű fejlesztést indít a Greenvolt Power. A vállalat a BYD Energy Storage közreműködésével egy 600 MW / 2,4 GWh kapacitású rendszert építene Lengyelországban. Ez jelenleg Európa egyik legjelentősebb villamosenergia-tároló beruházása.
Három helyszínen összesen 14,163 MW beépített teljesítményű és 34,145 MWh kapacitású lítium-ionos energiatároló rendszert alakított ki az Energiabörze cégcsoport tagjaként működő PLOOP Kft. A fejlesztés célja, hogy hozzájáruljon az időjárásfüggő villamosenergia-termelő kapacitások – így különösen a nap- és szélenergia – hatékonyabb integrálásához az országos villamosenergia-rendszerbe. Az energiatárolók maximális teljesítményen több mint két órán át képesek megszakítás nélkül villamos energiát ki- vagy betáplálni.